1-12 megjelenítése a(z) 508 elemből.
A világörökség része lesz a Hévízi Tófürdő – tervpályázatot írnak ki a megújításra

Lassan egy éve, hogy statikai problémák miatt szükségessé vált a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő Tófürdő központi épületének lezárása. A korlátozás kizárólag a tavon lévő főépületre és a szabadtéri fürdőzésre vonatkozik – a tófürdő jelenleg is látogatható, a gyógytó és más fürdőrészlegek továbbra is működnek.

Zen terek brutalista köntösben

A négyszintes családi ház, amely Dzsajpur városában, India Rádzsasztán szövetségi államában épült, elmosódottá teszi a belső és a külső tér közötti határokat. A Zen Spaces a meglévő tájba integrálódik, különböző módokon szűri és engedi be a fényt az egyes terekbe, fénnyel és árnyékkal tölti meg a tereket, amelyek így a nap különböző időszakaiban változó arcot mutatnak.

Megnyílt a Villa Esterházy – Esterházy Péter egykori otthona alkotóházként született újjá

A Magyar Kultúra Napján ünnepélyes keretek között adták át Esterházy Péter felújított rómaifürdői otthonát, amely Vámos Miklós író kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonosi szerepvállalásával, valamint a Market Építő Zrt. vezetésével 50 építőipari cég társadalmi felajánlásával született újjá. A villa a jövőben a Magyar Irodalom Barátai Alkotóháza (MIBA) Alapítvány kezelésében irodalmi alkotóházként működik.

Kedvenceink… XV. Épületszerkezeti Konferencia – 2025.

Kíváncsian vártam ezt a konferenciát. Mindig azok a pillanatok ragadnak meg, amikor egy épület nem csupán megmutatja magát, hanem el is árul valamit a mögötte álló gondolkodásról. Ez a páros előadásformátum pontosan ezt kínálta: az építész és a szerkezettervező együtt beszél kedvenc épületéről – az ihletés és a megvalósítás találkozásáról.