1-12 megjelenítése a(z) 237 elemből.
Hetven év stadionja, 5G-vel

A Bajnokok Ligája döntője előtt a CETIN hálózatfejlesztése a Puskás Aréna egy kevésbé látható oldalára irányítja a figyelmet: hogyan lett a Népstadion örökségéből a mai stadionélményt kiszolgáló, folyamatosan bővíthető infrastruktúra. Az 1953-ban megnyitott Népstadion a tömegsport és a politikai reprezentáció ikonikus helyszíne volt. A helyén álló Puskás Aréna ma már nemcsak sportlétesítmény, hanem összetett technikai infrastruktúra is. A BL-döntő előtti CETIN-fejlesztés jól mutatja, miként alkalmazkodik ugyanaz a stadionhelyszín a XXI. század stadionélményéhez.

Kihirdették a Rákosrendező mesterterv – urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázat eredményét

Lezárult a Rákosrendező mesterterv – urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázat: a Bírálóbizottság kiválasztotta azt a pályaművet, amely a további tervezési munka alapjául szolgálhat Budapest egyik legjelentősebb barnamezős területének megújításában. A margitszigeti Kristály Színtéren tartott eredményhirdetésen megosztott harmadik helyezettet, második helyezettet és nyertest hirdettek, és további négy pályamű megvásárlásáról döntött a Bírálóbizottság.

Időtlen modernitás – Kiállítás

Időtlen modernitás – Magyar építészörökség Sanghajban címmel különleges magyar-kínai építészeti és kulturális kiállítás nyílik a Budapesti Kínai Kulturális Központban. A Budapesti Kínai Kulturális Központ 2024-es alapítása óta aktívan szervezi a két ország közötti kulturális párbeszédet, hidat építve a kínai–magyar kulturális, turisztikai, művészeti és technológiai együttműködés számára.

Új bélyegsorozat jelent meg az építészet világnapján

Október 6-án, az Építészet Világnapján került forgalomba a Magyar Posta új, tematikus bélyegsorozata, amely az Építési és Közlekedési Minisztérium együttműködésével valósult meg. A két kisívből álló, összesen 16 bélyeget felölelő sorozat a kortárs magyar építészet kiemelkedő, díjazott létesítményeit mutatja be. Az alkotások között szerepel több ikonikus épület is, mint a makói Hagymatikum, a budapesti Néprajzi Múzeum vagy a Sauska Tokaj borászat.