hír épületek Budapest Liget projekt Nemzeti Galéria SANAA

Alaposan átterveztették SANAA-ékkal a Nemzeti Galériát

sebesp | 2016.12.07. 08:24
Funkcionálisabb, de kevésbé attraktív lesz a Városligetbe tervezett Magyar Nemzeti Galéria, miután eltűntek a tervről az eredetileg megálmodott lebegő tetők.

Szinte teljesen eltűntek a Magyar Nemzeti Galéria tervezett épületéről a lebegő tetők, amik a pagodaszerű – vagy más vélemények szerint fára hasonlító – épület karakterét adták. Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója kérdésünkre azt válaszolta, hasznossági szempontok vezettek a változásokhoz, amire a japán SANAA tervezői nyitottak voltak.

Sághi szerint a mai igényeknek megfelelő kiállító tereknek természetes fénytől elzárt dobozoknak, míg a közönségforgalmi tereknek nyitott, levegős, világos tereknek kell lenniük. Ez a kettős funkció látszik az áttervezett épületen is, amely 1 500 négyzetméterrel kevesebb helyet foglal el a Ligetből, mint a most ott álló, 10 700 négyzetméteres Petőfi Csarnok (PeCsa).

A meglehetősen rossz állapotban lévő egykori szórakozóhely bontása decemberben kezdődik meg – hangzott el a helyszínen tartott bejáráson, ahol a megváltozott terveket is bemutatták.

Újságírói kérdésre Sághi elmondta: a bontáshoz a már meglévő utakat használják felvonulási útvonalként, az építkezés 71 fát érint, ezek közül 63-at a parkon belül átültetnek, a 8 rossz állapotban lévő példányt pedig a szabályoknak megfelelően pótolni fogják.

Az új épületet négy oldalról lehet megközelíteni majd. Nemcsak jeggyel lehet belépni, a parkhasználókat olcsó étterem, ingyenes kiállítások, és más közösségi terek is várják majd.

A Városliget Zrt. közleménye szerint "A Liget Budapest projektnek köszönhetően ez év decemberében elkezdődik a Petőfi Csarnok épületének bontása. (...) Az új múzeum építésének munkálatai jövő év második felében kezdődnek el és az épület 2019-ben kerül átadásra."


Forrás: HVG.hu, Városliget Zrt.
Látványterv: Városliget Zrt.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...