hír rendezvény FUGA

Elindult a tízéves FUGA jubileumi rendezvénysorozata

Ware-Nagy Orsolya | 2019.10.01

Szeptember 30-tól egyhetes fesztivállal ünnepli alapításának tízedik évfordulóját a FUGA Budapesti Építészeti Központ.

Balázs Mihály építész, a FUGA ötletgazdája a fesztivál hétfő esti megnyitóján felidézte: építésztársaival egy olyan házat szerettek volna kigondolni, ahol megmutathatja magát, kiállításokat, beszélgetéseket szervezhet az építészek közössége. Létrehozni valószínűleg könnyebb volt, mint működtetni, de az elmúlt tíz év visszaigazolta ezt a gondolatot: építészek, nem építészek, budapestiek, vidékiek, turisták egyaránt rátalálnak a FUGA programjaira – összegzett.

Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara (BÉK) korábbi elnöke hozzátette: egy 2007-es elnökségi ülésen született meg egy ilyen központ első ötlete, Balázs Mihállyal és másokkal ekkor indították el a kezdeményezést. Az V. kerület akkori vezetése nyitott volt az ötletre, és bérbe adta az ingatlant a FUGA céljaira. A kétéves felújítás után pályázaton választották ki a FUGA nevet, majd az induló központ igazgatóját, az intézményt azóta is vezető Nagy Bálintot – emlékeztetett Bálint Imre.

Csapó Balázs, a BÉK jelenlegi elnöke hangsúlyozta: "ez a hely mindaz, ami az építészkamarából kimaradt: egy olyan nyitott kulturális közeg, ahová mindenki be tud találni, ami mindenkihez elér". Mint kiemelte, az intézmény tízéves jubileumát fantasztikus rendezvénysorozat ünnepli.

Nagy Bálint, a FUGA kreatív igazgatója és Somogyi Krisztina, az Építészfórum egyik főszerkesztője elmondták, hogy A FUGA 10 éve címmel még ebben az évben képes interjúkötet, egyfajta szubjektív válogatás jelenik meg az elmúlt tíz év mintegy 3100 rendezvényéből.

A hétfőn kezdődött, egyhetes fesztiválon a FUGA előadásokkal, nemzetközi konferenciával, kiállításokkal és beszélgetésekkel várja a látogatókat, esténként zenével vagy irodalmi programmal zárják a napot.

Szombaton és vasárnap rendezik meg a Budapesti Építészeti Központ első árverését, majd október 7-én, az építészet világnapján a FUGA öt új kiállítással kezdi el a következő tíz évet.

(MTI)

A részletes program a honlapon olvasható.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...