hír szerzői jog

Elkészült az építészeti szerzői jogi stratégia

sebesp | 2020.05.05. 16:58

Elkészült az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok építészeti-műszaki dokumentációira vonatkozó szerzői jogi stratégia, amelynek célja az állampolgárok jogtudatosságának növelése, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések csökkentése.

Az elmúlt években több fontos jogszabály jelent meg, amelyek az építészeti alkotásokkal kapcsolatos szerzői jogi szabályokat rögzítik, illetve az eddigi gyakorlatokat egyértelműsítik. Fontos, hogy az állampolgárok is tisztában legyenek a szerzői jog e részterületével, ugyanis az ő életükre is közvetlen hatással lehet.

Az építészeti alkotások – amellett, hogy elsősorban funkcionális művek – esztétikai értékeket is hordozhatnak. A szerzői jog éppen ezért a művészeti alkotásokat is megillető védelemben részesíti az építészeti műveket. A tulajdonosok azonban nem mindig birtokolják a szerzői vagyoni jogokat, azok maradhatnak a létesítmény tervezőjénél, a Magyar Államnál vagy adott esetben a beruházónál. A szerzői jogok és a tulajdonosi érdekek pedig nem egy esetben okoztak már konfliktust, és hátráltatták a kivitelezés megvalósulását.

Előfordulhat továbbá, hogy felújítási munkálatokat kívánnak végezni egyetlen műpéldányként létrehozott terven, vagy az az alapján megépített épületen, azonban annak tulajdonosai időről-időre változtak. Ilyenkor előfordulhat olyan eset is, hogy elmaradhatatlan az eredeti szerzővel való egyeztetés, ha a jogszabályok alapján ő rendelkezik a szerzői vagyoni jogokkal.

A most elfogadott stratégia megoldás lehet a jogtudatosság hiányában fellépő problémákra. Összefoglalja az állampolgárok építészeti szerzői jogi ismereteinek bővítésére irányuló módokat, valamint magának a megvalósítási program létrejöttének és végrehajtásának menetét.

Forrás: www.kormany.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...