rendezvény Wesselényi-Garay Andor

Esték a Hild-villában

Tesztoszteronépítészet Gutowski Roberttel

Wesselényi-Garay Andor | 2021.06.03

Június 3-án, csütörtök este 18:00-kor folytatódik az Esték a Hild-villában – Tesztoszteronépítészet beszélgetéssorozat, amelynek keretében Wesselényi-Garay Andor következő vendége Gutowski Robert építész lesz.

Gutowski Robert a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott Miklós Balázs vezetésével, majd az Ekler Dezső építészirodájában töltött évek során szerzett tervezői tapasztalatot. Itt tervezte és építette meg mestermunkáját, a somlóvásárhelyi Kreinbacher Birtok Borászat legelső épületét, amely egy egykori bencés pince bővítésével és felújításával jött létre.

Első önálló megbízása, a meghívásos tervpályázaton elnyert pátyi katolikus templom építéstörténete és befejezése keretbe foglalja másfél évtizedes munkásságát. Jelen van folyamatosan Pannonhalmán, szolgálja a Székesfehérvári Egyházmegyét, szerzetesrendeket, iskolákat. Kárpátalján tornatermet, tanuszodát és kollégiumot épített, Esztergomban ferences gimnáziumot, Mariazellben zarándokházat tervezett. Kezdettől fogva részt vesz tervpályázatokon. A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely pályázati munkája kiemelt megvételben részesült, a Sacre Coeur új rendházának meghívásos tervpályázatán első díjat nyert. Helsinki, Vilnius és Jekatyerinburg kulturális életében meghatározó projektek nemzetközi pályázatain díjazták, majd Kínában a világ legnagyobb építészirodáival versenyezhetett a Sencsen Operaház tervezésére kiírt megmérettetésen. New-Yorkban a pannonhalmi díszterem elnyerte az “Architizer A+Awards Special Mention” díját, míg a pátyi Szent II. János Pál pápa templom „Dezeen Awards 2020, Highly Commended” elismerést kapott Londonban. Gutowski Robert Pro Architectura díjban részesült 2019-ben.

A beszélgetés során Wesselényi-Garay Andor, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) tudományos munkatársa, az est házigazdája ezúttal arra kíváncsi, hogy mennyiben eltérő irodaszerkezeteket kell létrehozni Magyarországon ahhoz, hogy valaki a nemzetközi piacon érvényesüljön? Hogyan tudja megtalálni valaki a saját építészeti útját olyan meghatározó mesterekkel a háta mögött, mint amilyenek Gutowski Robertnek voltak?

A beszélgetés zártkörű, de élőben lehet követni az intézmény Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...