Növekedni fog a jövőben a családi otthonteremtési kedvezmény összege az 5000 lakosúnál kisebb településeken, és a kormány ott a használt ingatlanok esetében is jelentős növelést tervez – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a Magyar falvak program indulásáról szólva.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kabinet célja, hogy a falusi létforma népszerűvé váljon, és ne járjon az életszínvonal csökkenésével az, ha valaki vidékre költözik.

Az épülő házaknál kedvezmény jár majd a tájegységbe illeszkedő építkezések után – sorolta a várható változásokat, hozzátéve: még ebben a parlamenti ciklusban program indul a kultúra fejlesztésére, játszóterek, sportpályák kialakítására. A kabinet meg kívánja teremteni e kisközösségek fejlesztésének lehetőségeit – hangsúlyozta, és szólt arról is, hogy alapot hoznak létre a mellékúthálózat fejlesztésére.
Külön programokat terveznek azon kistelepülések számára, amelyekben az országos átlagot meghaladta a népességcsökkenés – tette hozzá.
Leszögezte, "ha minden jól alakul", a költségvetési tartalék jelentős része a Magyar falvak programra fordítható jövőre. A programért a Miniszterelnökségen kormánybiztosként dolgozó Gyopáros Alpár felel, az első pályázatokat várhatóan jövő év elején írják ki.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...