hír rendezvény

Itt vannak az új tűzvédelmi szabályozás első tapasztalatai

Csépé | 2015.05.27. 11:53
A március óta hatályos új OTSZ-t az építészek elkezdték már használni. Közben készülnek a TvMI-k, azaz a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek. A BME Épületszerkezettan Tanszéke szakmai szervezésében megvalósuló konferencián a gyakorlat szempontjából mutatják be a szabályozást.

Dr. Takács Lajos Gábor, a BME Épületszerkezettani Tanszék egyetemi docense "Az első tapasztalatok az OTSZ 5.0 és a TvMI-k alkalmazásával kapcsolatban" című előadásában már a szűk két hónapja hatályba lépett új szabályok, és a még frisebb TvMI-k gyakorlati alkalmazásának tanulságát mondja el. Szikra Csaba tudományos munkatárs (BME Épületgépészeti és Épületenergetikai Tanszék) az új OTSZ miatti változásokat ismerteti a természetes hő- és füstelvezetésben. Kulcsár Béla, a SZIE-YMÉTK főiskolai adjunktusa a tűzvédelmi méretezés néhány fontos kérdését fejti ki. "Kiürítés tervezése az OTSZ 5.0 és a Kiürítés c. TvMI alapján" című előadásában Rauscher Judit okl. építészmérnök, tűzvédelmi tervezési szakmérnök nyújt konkrét segítséget a tervező építészeknek. A Bara Hotelben zajló Építész Tervezői Napon a korábbi, sikeres rendezvényekhez hasonlóan a témához szorosan kapcsolódó, szakmailag szerkesztett alkalmazástechnikai előadások egészítik ki a programot.

Részletes program hamarosan, jelentkezési lehetőség itt: http://tervlap.hu/rendezveny/index/nev/epitesz_tervezoi_napok_2015

Faxon elküldhető jelentkezési lap letölthető innen >>

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...