rendezvény Építész Tervezői Nap homlokzat tetők

Konferencia a megoldhatatlan épületekről

Csépé | 2013.09.03
A kortárs extravagáns dizájn gyakran megoldhatatlan feladatok elé állítja a konstruktőrt, a épületszerkezetek tervezőit. A BME Épületszerkezettan Tanszék szakmai szervezésében rendezett Építész Tervezői Napon ezekről lesz szó szeptember 19-én Budapesten.

A Metszet folyóiratnak az esettanulmányokat központba állító építészeti konferenciáján az épületszerkezettan legjobb szakértői mondják el, mi megoldható és mi nem. A nap témája: "Felületi és Formai kihívások az épületburok-tervezésben"
Dobszay Gergely docens (BME) a "Tető és homlokzat közt" című előadásában mutatja be a dizájn, az építészet által az szerkezettervezés elé állított kihívásokat. Az átforduló tető nem tető és nem homlokzat, hanem egy harmadik szerkezettípus.
Reisch Richárd mérnöktanár (BME) a szokványostól eltérő épületek épületszerkezeteit ismerteti esettanulmányokon keresztül, megmutatva mi oldható meg, és mi nem.
Dr. Habil. Reis Frigyes (BME) előadásában arra hívja fel a figyelmet, a tervezésnek már a koncipiálási fázisában foglalkozni kell az akusztikával. Példaként elemzi a most elkészült fertődi marionettszínház akusztikáját.
Aktuális és a témához kapcsolódó jogi területeket tekint át Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató (SZIE-YMÉTK), míg Vikár András Ybl-díjas építész az Autóklub-székház és más épületek kapcsán mutatja be, hogyan oldhatók meg az elsőre megoldhatatlannak tűnő szerkezetek.
A résztvevők természetesen megismerkedhetnek a legfrissebb technológiákkal, termékrendszerekkel is a tetők és homlokzatok témakörében.
A részvételért 2 kamarai továbbképzési pont jár (MÉK: 2 pont (2013/4); MMK: 2 pont (01/2013/0053)).
Részvételi díj mindössze 2362 Ft + áfa (3000 Ft) /alkalom, ráadásul minden konferencianap után minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett egyes rendezvények részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb.!

Jelentkezés itt

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...