sebesp | 2018.06.18
Christo és felesége, Jeanne-Claude, különleges szobraikról váltak híressé. Becsomagolt épületek és hidak, séta a tavon, most pedig egy masztaba Londonban.

Christo legújabb műalkotása, amely 20 m magasan emelkedik a Serpentine-tó vize fölé. Színekben pompázó masszív tömege a tó felett átívelő hídtól nézve kétségtelenül elhomályosítja Diana hercegnő emlékművét, a végtelen körforgást szimbolizáló vízfolyamot. Christo-nak, aki becsomagolta a Reichstagot és járhatóvá tett egy olaszországi tavat, első jelentős alkotása Nagy-Britanniában egy óriási, összesen 7 506 darab 55 gallonos hordóból összeépített masztaba.

Az alkotás egy allegória, emlékművet állítva a nyugati világ olajfüggőségének, egyúttal a bolygónk szennyezéséről szóló vádirat. A 82 éves művész azonban nem vállalja az értelmezés megerősítését. Munkáit értelmetlennek és haszontalannak minősíti, csak annyit vállal be, hogy talán néha örömet okoznak néhány embernek.

Londonba vitt munkája is csak irracionális haszontalanság. Mindenkihez tartozik, mindenki láthatja belépőjegy nélkül, azután majd eltűnik, de addig a néhány hónapig biztosan mérföldkő lesz.

Christo az új hordókból épített szobrát Mastaba-nak nevezi. A masztaba egy ősi forma, Mezopotámiából származott abban az időben, amikor az emberek a mezőgazdasági társadalmaktól a városokba költöztek. Az első városi mezopotámiai otthonok mellett álló padok alakjaként vált először ismertté. Később a fáraók sírjaihoz kapcsolódott.

A London Mastaba 20 m magas, 30 m széles és 40 m hosszú. A tetején és a két ferde oldalán elhelyezkedő hordókat vörösre és fehérre festették, míg a két függőleges falon látható hordók vörös, kék és lila színnel jelennek meg. A Bulgáriában született, majd az 1956-os forradalom leverésének hírére az Egyesült Államokba emigrált Christónak nem ez az első hordókból készített alkotása. 1968-ban Párizsban egy utcát barikádozott el hordókkal, Vasfüggöny címme, jelenleg pedig egy a londoninál sokkal nagyobb, 150 m magas masztabát tervez Abu Dzabi mellé építeni.

A következő napokban átadásra kerülő alkotás, valamint Christo és felesége, a 2009-ben elhunyt Jeanne-Claude rajzai a közeli Serpentine Stacker Gallery-ben nyár végéig lesznek láthatók, pár lépésre a Serpentine Pavilontól, amiről szintén hírt adtunk.

Fotó: Sebes Péter

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások