cikk

Tetőfelújítás a Malomudvarban hiteles anyaggal


d.adel | 2022.08.18

Budapest IX. kerülete, a Ferencváros mindenkiben más és más érzést kelt. A labdarúgás kedvelőinek a foci, az ingázóknak a pályaudvar, a szórakozni vágyóknak a Ráday utca éttermei jutnak leginkább az eszükbe róla – és a Malomudvar műemlék épületeit talán nem csak az építészet kedvelői ismerik.

Ha nem is az egész épületet, de a tető megújulását vesszük most fókusz alá, amihez a Prefa alumínium anyagának kiválasztását a beruházó a tetőt kivitelező szakemberekre bízta.

Tekintsünk a falak, illetve a tetők alá!

A XIX. század utolsó harmadában hatalmas fejlődésen ment keresztül Magyarország gazdasága, amelynek egyik húzóágazata a malomipar volt. Kezdetben a búza, később pedig a liszt határozta meg a magyar kivitelt.  Az 1860-as években Pest Közép-Európa egyik legjelentősebb gabonakereskedelmi központjává vált. Fejlődő vasúthálózatnak, de még inkább az olcsóbb szállítási lehetőséget kínáló tehergőzösöknek köszönhetően sorra épültek a malmok Pest-Budán majd Budapesten. A IX. kerület kedvező földrajzi fekvése, építkezésekre alkalmas szabad földterületei és a Duna közelsége miatt kiemelt helyet kapott a magyar malomipar történetében. A Soroksári úton egymás után nőttek ki a földből a jellegzetes négy-öt emeletes téglaépületek, a silók és a magasba törő kémények. Utolsóként, 1893-ban a Hungária Árpagyöngy- és Köleskásagyár Rt. malma épült meg a Soroksári út 48-52. szám alatt. A létesítmény többször leégett, a háború után néhányszor nevet is változtatott, de egészen 1963-ig működött eredeti funkciójában, a rendszerváltás után pedig műemléki védelem alá került. Az elmúlt 15 évben irodának, raktárnak, valamint vendéglátóipari célra használták, sőt, még városrehabilitációs építészeti szakmai kerekasztalt is rendeztek a sokat látott falak között. Jelenleg Hungária Malomudvar irodaház néven üzemel, és egyik épületének tetőfelújítása nyerte el a Prefa Év bádogosa pályázatán a korcolt lemezfedés kategória díját, 2020-ban.

Felújítás némi restaurálással

Régóta dolgozom Prefa termékekkel – meséli Baricza Krisztián, a tetőfelújítás generálkivitelezője, aki Túróczi Zoltánnal együtt készítette el a díjazott tetőfedést. – A vállalkozásom tetőépítéssel foglalkozik, elsősorban ácsmunkákkal és tetőfedéssel, de sokszor találkozunk olyan összetett munkával is, ahol kisebb-nagyobb bádogos feladat is akad. A csapatban öten dolgozunk és van egy tanulónk is - a bádogos munkát egyedül én viszem, munkatársaim az ácsmunkákat és a tetőfedést végzik. A malom esetében a teljes tetőszerkezetet és a tetőfedéssel kapcsolatos minden generálkivitelezést a cégem végezte, beleértve az épületszerkezet felújítását is: kezdve a meglévő burkolatok, az elrothadt deszkázat és az ideiglenes ponyvafedés elbontásával, folytatva az ácsszerkezettel, amit gyakorlatilag restaurálni kellett, hiszen volt, ahol a tetőszerkezet húsz centit meg volt rogyva. Eleinte vagy hatan voltunk, az ácsszerkezetet és a tetőfedés komplett alátéthéjazatát csinálta meg a csapatom. Ebbe beletartozott a gerendák megemelése, az ácsszerkezetek megerősítése és a deszkázat. Mikor a deszka szerkezet készen volt, elhelyeztük az alátétfóliát. Ezután a munkatársaim egy másik projekten kezdtek dolgozni, én pedig maradtam, és Túróczi Zoltánnal közösen megcsináltuk a bádogosmunkát.

Krisztián ácsmester, tetőfedő vállalkozó. Az eredeti szakmai végzettsége ács-állványozó, később mestervizsgát tett, valamint tetőfedő képesítést is szerzett. Huszonnyolc éve tevékenykedik vállalkozóként a tetőépítő szakmában. Tizennégy évvel ezelőtt már sikeres vállalkozóként, érett fejjel úgy érezte, tovább kell lépnie. 34 évesen ment el a veszprémi iskolába és tanulta ki a bádogos mesterséget.

Esztétika és szakszerűség

Az épület kis ékszerdobozként emelkedik ki a többi közül. Régen kazánházként funkcionált, de a tulajdonos úgy döntött, ezután irodaépületként kívánja hasznosítani. Baricza Krisztiánnak és Túróczi Zoltánnak különleges feladata volt az épületegyüttes irodaházként működő jellegzetes tagjával. „Az elvárások szerint, a szakszerűség és az esztétika kettőse vezérelte a munkánkat” – mondja a szakember. – „Azzal kellett kezdenünk, hogy módosítottunk a tervezésen, mert úgy láttuk, hogy a megrendelő számára hosszú távon így előnyösebb, illetve a csomópontokat is így tudtuk csak szakszerűen kialakítani.”

A nagyjából 630 m2-es fedést teljes mértékben korcolt, duplázott korccal alakították ki és 21 tetőablakot építettek be úgy, hogy közben a meglévő régi szerkezetekhez is alkalmazkodniuk kellett. Bonyolította a feladatot, hogy itt igazából két tetőről van szól. A nagy tetőből, melyen a tetősíkablakok találhatók, kiemelkedik egy, az épület hosszának majdnem háromnegyedét betöltő tetőépítmény, amibe álló ablakok vannak behelyezve. Ezen kívül párkányok, oldalkávaburkolatok, belső kávák, és nem kevés törés is nehezítette a szakemberek dolgát. Ezek mind precíz, szakszerű csomópont kialakítást igényeltek: „Ki kellett találni, hogyan oldjuk meg a tető szellőzését, amit a párkányok alatti átszellőztetés kialakításával valósítottunk meg. Az esztétikus megjelenés miatt az ablakoknál szimmetriára törekedtünk, ehhez be kellett vállalni némi anyagveszteséget is.”

A tető két hónap alatt épült fel, a bádogozás három hónapot vett igénybe. A befejezés június-júliusban történt, így a nagy magasságon kívül a hőség is kihívást jelentett, folyamatosan árnyékolniuk kellett magukat a mestereknek. „Sajnos a bádogos szakma is le van építve, alig van képzés. Kevesen vagyunk, akik megbirkózunk az ilyen komolyabb munkákkal. Zolival már többször dolgoztunk együtt, idén is csináltunk közösen egy társasházat Fehérváron. Az ehhez hasonló nagyobb volumenű munkáknál elengedhetetlen, hogy az emberek összefogjanak. Kellenek olyan szakemberek, akik együtt tudnak dolgozni. Ez az épület is egy globálisabb vállalás volt, a munka volumene és a szigorú határidő miatt szükség volt az összefogásra. Ennek meg is lett az eredménye! A feladat jellege és a sok, szakmailag kihívást jelentő csomópont miatt éreztem úgy, érdemes beadni erre a rangos pályázatra.” – nyilatkozta a 2007 óta gyakorlati oktatással is foglalkozó szakember.

Hitelesség van mögötte

A megrendelő teljes mértékben a mesterekre bízta, milyen anyagot használnak, és elfogadta a véleményünket. Ők pedig a Prefát választották: „A Prefa anyagi azért jók, mert tartósak, időtállóak, ugyanakkor lágy lemez, könnyű vele a csomópontok kialakítása. Ami még lényeges: a megmunkálhatósága és a mérettartósága, nem olyan érzékeny, mint más lemezfajtáké. Azt az anyagot és minőséget hozza, amivel garanciával, jól lehet dolgozni és ár-érték arányban is kedvező.” – fejezi be érvelését Baricza Krisztián, az év bádogosa.  – „Hitelesség van mögötte.”

Szerző: Tóth Balázs

Információ a Prefa termékekről: https://www.prefa.hu

(X)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások