Spanyoloszágban átadták a világ első, 3D-s nyomtatási technológiával készült gyalogoshídját.
A budapesti Kreinbacher Tasting Salon - Palazzo Dorottya és a somlóvásárhelyi Kreinbacher-birtok belsőépítészeti rekonstrukciójával Lőrincz Szilvia és Mikics András érdemelték ki a 2015-ös év belsőépítésze díjat. (Építész tervező: Ekler Dezső)
2016. december 15-én a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában, meghitt ünnepség keretében, a MÉSZ néhai rendes tagjának, több építésznemzedék tanítómesterének, Dr. Kotsis Iván professzor leszármazottainak jelenlétében adták át az idei Kotsis Iván emlékérmet.
Bemutatták Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának sportolói bizottságát, amelynek elnöke Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó. Az eseményen újabb látványterveket hoztak nyilvánosságra.
Lefolytatta a településkép védelméről szóló törvény módosítására benyújtott előterjesztés tárgyalását kedden az Országgyűlés. A javaslat elsődleges céljaként azt jelölték meg, hogy ésszerű keretek közé szorítsák a településképet kedvezőtlenül befolyásoló reklámeszközöket. A Helyi Építési Szabályzatok már csak szeptember végéig használhatók!
Dél-Kelet-Európa (Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia) kilátásai nagyon optimisták. Kelet-Európa (Oroszország, Törökország, Ukrajna) építési piacán összességében stagnáló piacra számítanak az EECFA kutatói.
A 2016-os diplomaterv, egy pécsi fémszobrászműhely terve a legjobbnak bizonyult! A PTE Műszaki és Informatikai Kar több éve ápol nagyon jó kapcsolatot kínai partneregyetemeivel.
1987-ben indult a Rjugjong hotel építése, de 1992-ben leállították a munkálatokat. A vasbeton szerkezet azonban még több mint másfél évtizedig uralta a város sziluettjét. Most, harminc évvel az kezdés után felgyúltak a lámpák az épületben.
Január 8-ig várják a jelöléseket a kiemelkedő építészeti alkotói és oktatói tevékenységet elismerő Ybl-díjra – közölte a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága.
A Mol átalakítaná a benzinkútjait, hogy ott ne csak tankolni lehessen, hanem mindenféle szolgáltatás is elférjen benne. Látványterveket is készítettek az elképzeléshez.
Ha egy okosirodákkal is foglalkozó cég kerül egy top irodaházba, az jó lehetőséget jelent a műszaki vívmányok bemutatására. A cég energiahatékonysági és automatizálási megoldásainak is köszönhetően a hagyományos épületekhez képest átlagosan 30%-kal kevesebb villamos energiát használ fel évente, és 75%-kal csökkentették az ivóvíz felhasználását.
A 81. Euroconstruct Konferencia (Dublin, 2016. június 9.-10.) néhány nappal megelőzte az britek EU-tagságról tartott júniusi népszavazását, így először a 82. konferencia (Barcelona, 2016. november 24.-25.) teremtett alkalmat arra, hogy Brexit hatását latolgassuk Európa építési piacán.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án