Tavaly ősszel 29 diák vágott bele abba a gyakorlati programba, amely elsősorban közösségszervező és építész hallgatókkal dolgozik magyarországi kistelepülések fejlesztésén. A közös munka most az utolsó fázisához ért.
Idén XIII. alkalommal rendezik meg az Építész Regatta vitorlásversenyt Balatonlelle és Keszthely között. A Magyarországon egyedülálló, környezettudatos építészek számára megrendezett amatőr nyílt versenysorozatra, a XIII. Építész Regatta Nagydíj vitorlásversenyre várják a vitorlázó építészek jelentkezését.
Szeptember 19-én és 20-án a Kulturális Örökség Napjai alkalmából több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, részlegesen, időlegesen vagy csak a társadalom egyes rétegei számára látogatható.
Renzo Piano egyik épülete is terítékre kerül a 2020-as Öko-logikus Építészet konferencián, de a Pécsi Egyetem Solar Decathlon csapata eredményeivel is megismerkedhetünk: ők azok, akik tavaly is és jövőre is bekerültek az egyetemek közötti környezettudatos építési verseny döntőjébe. Dr. Kondor Tamás a pécsi és Frauke Rottschy a wuppertali egyetem oktatója ad elő.
Négyek és Nagyok címmel művészeti kiállítás nyílt Budapest zsidó negyedében, a K28 Galériában. Az alkotók között Kassák Lajos és Lucien Hervé, a legfiatalabbak építészek.
Kik kapják az ICOMOS díját, és kik a Citrom-díjat? Erre is fény derül szombaton 15:30-kor, amikor felkerül az internetre a szervezet konferenciájának teljes anyaga, hat illusztris előadóval.
"Az előadással elsősorban két dolgot szeretnék bemutatni: az egyik, hogy a települési szövetbe kis léptékű beavatkozásokkal is lehet maradandót létrehozni és értéket teremteni. A kicsi szép! A másik, hogy milyen gondolati utak bejárásával születik meg egy új épület, hogy lesz az elvont koncepcióból beton és üveg, hogyan születik egy épület."
A 17. Nemzetközi Építészkongresszust 2020. március 6-án tartották meg a Puskás Ferenc Aréna új konferencia-központjában „Ép-ítés – Gyógyító építészet” témakörben, mintegy 900 résztvevővel. A kongresszust a Metszet folyóirat kiadója, az Artifex Kiadó rendezte a Magyar Építőművészek Szövetsége támogatásával.
Három hónappal elhalasztják a 17. Velencei Építészeti Biennálé megnyitóját a koronavírus terjedése miatt, az eredetileg május végére tervezett megnyitót augusztus 29-én tartják – olvasható a biennálé honlapján.
Márciusról júniusra halasztották a MIPIM nemzetközi ingatlanszakmai kiállítást és vásárt az új koronavírus-járvány miatt – jelentették be a szervezők múlt hétvégén. A tervek szerint öbb mint 5 milliárd euró értékű magyarországi fejlesztést mutatnának be Cannes-ban az ingatlanszakmai kiállításon.
Lezajlott a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) hazai előminősítő versenye. Megvannak a továbbjutók! Március 2-án a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában délután kiderül, hogy kik a nyertesek!
A ma innovációja a holnap gyakorlata, és a ma gyakorlata a holnap elavult technológiája. Így volt ez régen is, és nincs másképpen ma sem. A különbség csak az átfutási időkben van. Felgyorsult világunkban minden egyre gyorsabban történik, és aki ezt nem követi, az óhatatlanul lemarad.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap, online részvétel május 29-ig (MÉK 2 pont)
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án