Az építészeti filmek mindig közelebb tudták hozni a térben felhúzott alkotásokat az érdeklődőkhöz, mint bármely más médium. A beszéd és a harmadik dimenzióban való kalandozás együtt - bár nem pótolja a személyes élményt - olyan kapcsolatot tud kialakítani a film témája és a néző között, amely mellett egy mozijegy ára banálisnak tűnik.
Annak a korszaknak a küszöbén állunk, mikor a házak energetikai szempontból gyökeresen átalakulnak. Ugyan a 2012-re várt energetikai rendelet szigorítása egyelőre késik, de várható – akár hónapokon belül – kormánydöntés a 2020-ig szükséges energetikai szabályozási lépésekről, ütemezésről.
Egyszerű építészet – egyszerűen építészet: ezt a mottót járták körül a Metszet folyóirat és a Magyar Építőművészek Szövetsége által kilencedik alkalommal, március 3-án - a Tavaszi Nemzetközi Építészeti Fesztivál második napján – a Balassi Intézetben megrendezett Nemzetközi Építészkongresszus neves hazai és külföldi előadói.
A tavalyi verseny sikerét szeretnénk túlszárnyalni 2012. március 10-én a III. Építész Squash Kupa megrendezésével.
A szalmaháztól a vályogon át a téglaházig és a könnyűbetonig
A falszerkezet lehetséges anyaga a készülőben lévő, új hőtechnikai szabályozás tükrében
MÉK: 1 pont (2012/65) - MMK: 1 pont (01/2012/0058)
A madeinhungary válogatásában debütál a tervhivatal tervezőpárosának legújabb bútorkollekciója – már ezért is érdemes benézni a Lakástrend rendezvényére.
"A modern japán építészet gyökerei a tradícionális építészet esztétikai ismérveiben keresendőek" tartja, dr. Matsuzaki Teruaki, építészettörténész, építész.
Február végén előadásra kerül sor Budapesten, a Kászonszék Ökofalu népi építészetéről.
A soproni AMI hat építészhallgatója tervpárbajra hívott hat MOMÉ-s és hat BMÉ-s bajnokot, hogy megmérkőzzenek az építészet színpompás zászlaja alatt.
Meghívott előadó: Lévai Tamás építész
Március 2-án a Parlamentben megtartandó UIA-konferenciával és a március 3-i MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszussal indul az idei Tavaszi Építészeti Fesztivál. Míg a parlamentbe a MÉSZ tagjait várják, az Építészkongresszus, az év legjelentősebb nemzetközi építészeti eseménye nyitott az érdeklő építészek előtt.
A MÉSZ ünnepi ülésére az Országház Főrendiházi üléstermében 2012. január 20-án került sor, abból az alkalomból, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége 110 éve alakult meg, valamint Steindl Imre, a magyar Parlament épületének tervezője 110 éve hunyt el.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án