rendezvény

Építészet Világnapja - Zene Világnapja 2012


pestimonika | 2012.09.18
Az Ybl Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár az „Építő Zenészek - Zenélő Építészek” koncertre október 2-án, kedden 18 órára az Építészek Házába, az Ötpacsirta utcába.
A Zene Világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október 1-én.
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) állásfoglalása alapján 1998 óta ünnepeljük az Építészek Világnapját október első hétfőjén.
Idén mindkettő ugyanarra a napra esik.

Goethe a strassburgi székesegyház előtt állva misztikus elragadtatásában mondta: „…Baukunst als eine erstarrte Musik…” - az építészet megfagyott muzsika, megdermedt,megkövült muzsika…
Püthagorasz görög filozófus tanítása szerint a szám a látható és a láthatatlan világ közötti határjelenség, kidolgozta a hangtávolságok számszerű rendszerét.
Egy másik görög filozófus, Platón, az európai esztétika korszaknyitó nagy alakja szerint a hangviszonyok mögött a szám és a mérték alapelve áll.
A püthagorasz-i hagyomány szerint, ha el tudjuk magunkban hallgattatni a világ zsivaját, a kozmikus létezésre figyelve, néha, pillanatokra, hallani vélhetjük a szférák zenéjét: ahogy a számok énekelnek…
A platón-i meghatározás szerint, a művészet feladata elsősorban a szépség megjelenítése. A zene lélekre gyakorolt hatását kiemelve mondta „a zene nem végződhet másutt, mint a szép szeretetében”.
A szép szeretete, igény a szférák zenéjének, a számok énekének hallgatására hozta létre évekkel ezelőtt az Építészet Világnapját és a Zene Világnapját együtt ünneplő koncertjeinket.

Az idei hangverseny az építészekből álló Ybl vonósnégyes első nyilvános hangversenye lesz.

PROGRAM:
lélekÉPÍTŐőrömzenék

In Memoriam Makovecz Imre
In Memoriam Kodály Zoltán
Horváth Mária énekművész

YBL KVARTETT
Locsmándi Gábor PhD - I. hegedű
Ybl- és Pro Régió díjas, Hild érmes várostervező építész
Czirják Ágnes építész - II. hegedű
építész magántervező, építészkari oktató
Dr. Halmos Béla - brácsa
városrendező építész, táncház-zenész, Állami díjas népzenekutató, kandidátus
Pesti Monika - cselló
építész szakújságíró, a Metszet folyóirat főszerkesztő-helyettese

Álmos Csaba építész – cselló
Döller Ákos mérnök – zongora

MOME MOMENTO kamarakórusa
vezényel Sziklás Tünde karnagy
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások