A Fishing on Orfű fesztiválon – június 28. és július 1. között – a koncerteket megelőző idősávokban különleges programokkal találkozhatunk. Az idei fesztiválon először jelenik meg építészeti tematika mint hangsúlyos elem.
Kálmán Ernő DLA építész felhívása, a 2023-as évi XVI. Építész Regattára, Balatonlellére.
Patrik Schumacher, a Zaha Hadid Architects vezetője szerint az idei Velencei Építészeti Biennálé nem mutat be semmiféle építészetet. Házak helyett sokkal inkább társadalmi problémákkal és egyéb gondokkal találkozhat a látogató.
Építészeti kerekasztal-beszélgetés a II. Népművészeti Nemzeti Szalonon a Műcsarnokban.
Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának Építészmérnöki Intézete hagyományteremtő céllal konferenciát szervez 1st Ybl Conference on the Built Environment címmel, amelyre ezúton szeretnénk tisztelettel meghívni Önt, illetve kollégáit.
A szokásosnál hosszabb, és világhírű építészekben gazdag programot kínált az idei Nemzetközi Építészkongresszus, mely a MÉSZ 120. ünnepi évének záróeseménye volt. Közel hétszázan vettek részt az eseményen.
A MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszushoz kapcsolódva kerekasztal-beszélgetést szervez a Scruton MCC tekintélyes távolkeleti építészek részvételével. Az angol nyelvű esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Budapest egyesülésének 150. évfordulója egybeesik a Budapesti Építészeti Filmnapok 15. születésnapjával. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében március 2-5. között megvalósuló fesztivál idén Budapestre, a 150 éves magyar főváros kihívásaira fókuszál.
A Magyar Építőművészek Szövetsége programja.
Időpont: 2023. február 22. 18:30
Helyszín: Építészek Háza Kós Károly terem (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)
120 éves a MÉSZ, a jubileumi, 20. Nemzetközi Építészkongresszus ezzel foglalkozik, rendhagyó módon másfél napos konferencia formájában.
A MÉK Műemlékvédelmi tagozatának szervezésében két, Esztergom témájú könyv kerül bemutatásra. „Új kutatások Esztergom megyei jogú város építészeti értékeiről” és „Esztergom polgári és katonai temetői".
Csontos János, a „polihisztor” filmes, (újság)író, szerkesztő, költő születésének 60. és halálának 5. évfordulója alkalmából rendezett december 1-i szimpóziumon a művészeti ágak közötti átjárással foglalkozó alkotók és a művészeti területek kapcsolatainak kutatói vesznek részt.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap, online részvétel május 29-ig (MÉK 2 pont)
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án