Az úszó kajakklubot úgy helyezték el a parton, hogy az épület szoborként emelkedjen ki a vízből, hirdetve a kajakozás és a vízi sportok szépségét.
A tajvani Hualien város barázdált üdülőházai a sziget nyugati hegyvonulatainak hangulatát hozzák el a keleti partvidékre. Az épületek egyedi megjelenése a buja természet szépségét idézi, egyben aktív közösségi életnek biztosítanak helyet a városon kívül.
Az Amerikai toronyházak dominanciája lassan a múlt ködébe vész, de a távol-keleti társaik fénye is homályosodik az arab világ égbe szökő magasházai mellett. Az Emírségek (Burdzs Kalifa) és Szaúd-Arábia után az Iszlám Állam által sújtott Irakban tervezik felépíteni a világ legmagasabb épületét.
A Nemzeti Múzeum mögé költözik a Várból áthelyezett Széchényi Könyvtár utódja. A közeljövőben ötletpályázatot hirdetnek építészek számára egy új nemzeti könyvtár létrehozásához – jelentette be Lázár János.
Néhány hónapja adták át Milánóban a "Függőleges Erdő" nevű, fákkal beültetett toronyházat. A svájciak hasonlót rendeltek Stefano Boeri olasz építésztől, de lombhullatók helyett csupa örörkzöld növénnyel borítva, így az ő tornyuk biztosan mindig zöldebb lesz.
„az építészeti mű saját művi voltát veszélyeztetjük, ha kommunikációs képességét meghaladó üzenetet várunk el tőle.”
A sajnálatos és elítélendő pénteki párizsi terrortámadás sorozat áldozatainak emlékére és az együttérzés jeleként a világ számos pontján borultak a francia trikolór színeibe a híres épületek, szobrok.
Elkészültek a debreceni főpályaudvar tervei, a 21 milliárd forintos beruházás kivitelezése jövőre kezdődik és 2019-re készül el – jelentette be a város polgármestere csütörtökön a Nagyállomás épületében tartott sajtótájékoztatón.
A tervek szerint 2017-ben fejezik be a Rózsadombon álló híres kegyhely (és tágabb környezetének) rekonstrukcióját, amiről egyelőre néhány látványterv alapján alkothatunk képet.
Építészeti vitát váltott ki a Jestico + Whiles építésziroda által egy csúnya bevásárlóközpont helyére álmodott luxushotel terve. Az incidens veszélybe sodorhatja Edinburgh világörökségi címét.
A SABO Project egy fiatal divattervező párizsi lakásának újragondolását vállalta magára. A hasznos alapterület maximalizálása mellett ötletes megoldásokat is alkalmaztak a legjobb helykihasználás érdekében.
Az extravagáns étterem egy évek óta elhagyatottan álló ház bővítése révén nyerte el különleges formáját.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án