Kós Károly építésznek, írónak, könyvkiadónak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, valamint Bartha Miklós 18. századi írónak, politikusnak, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapítójának, első alelnökének állítottak szobrot október 20-án Kolozsváron, az írisztelepi református templom kertjében.
Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
Jake Edgley brit építész dél-londoni családi házának koncepciója egy 100 éves körtefától indult el, így a ház lakói naponta többször is nagy ívben tisztelegnek a fa-matuzsálem előtt.
A Liget Budapest Projektnek köszönhetően hamarosan elindul a Városliget régóta várt táj- és kertépítészeti megújításának első üteme, melynek nyomán jövő év márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengén látók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete.
Egy pilaszter oszopfőjét alkotta az a 40 centiméteres kő, mely harminc méteres magasságból esve agyonsújtott egy barcelonai turistát szerdán Firenzében. A szerkezetet tíz éve újították fel, alig egy hete takarították és ellenőrizték. A sajtóban megjelent képek alapján egyelőre csak találgatni lehet a tragédia okát.
A jövő az összekapcsolt rendszereké. A tervezés, az építés és az üzemeltetés között az épületinformáció-modellezés (BIM) az összekötő kapocs
Letisztult formák, távolról homogén, de közelről némileg strukturált, nagyvonalú felületek, időtálló látvány és minőség.
Azonnali vizsgálatra utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) Lázár János a volt ÉMI terület telekprivatizációja ügyében. Közben már csaknem ezren csatlakoztak a Buda Gardens-óriáslakópark elleni petícióhoz – írta meg a válasz.hu
Tovább épül a válság miatt félbehagyott Tópart projekt az M0-M1-M7 autópályák által határolt területen, a szerkezetkész komplexum befejezésére mintegy 50 milliárd forintot fordít a fejlesztő Útnet Építő Kft.
Már jövőre érzékelhetőek lesznek az emberek számára a budai egészségügyi fejlesztések – mondta a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, hogy a II. kerület 6,8 milliárd forint állami támogatással új szakrendelőt kap.
Hogy kell egy banképületnek kinéznie? – teszi fel a kérdést Adam Caruso Bréma történeti belvárosába tervezett, mértéktartó épülete kapcsán. A pénzintézet téglából szőtt, elegáns öltözetében kétségtelenül úgy fest, mint egy rangidős polgár a városi elöljárók között. A tervért Carusót idén a Fritz Höger-díj legmagasabb kitüntetésével jutalmazták.
A Geumgang Nature Art Biennale-t kétévente rendezik meg Koreában. Az esemény egyik kurátora Erőss István magyar természetművész. A 2018-as téma erősen kapcsolódik az építészethez: a természetben képzőművészeti alkotásként megjelenő hajlékok, privát szférát biztosító terek modelljének rajzát várják a kurátorok 2017. november 15-ig.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án