A holland OMA a pályázat utolsó fordulójában a BIG és a Büro Ole Scheeren elől vitte el a jelentős berlini munkát.
Egyre több a kétely azzal kapcsolatban, hogy Brazília rendesen felkészült az olimpiára – most a vitorlások rámpája omlott össze Marina da Gloriában, ahonnan a versenyzők indulnak. A balesetben senki nem sérült meg, Brazília mégis kritikák tengerével kénytelen szembenézni.
Elkészültek az új pihenőpark látványtervei, és a héten megkezdődnek a mélygarázs építését előkészítő munkák is.
Valamennyi szakhatósági engedély birtokában vág bele a BKK az 1-es villamos újbudai szakaszának továbbépítésébe. A fejlesztés része lesz több közpark megújítása is. Előre láthatóan 13 hónapig tart majd az építkezés.
A Budapesti Építész Kamara közleménye az ötletpályázattal kapcsolatban
Három és fél évszázados késéssel idén szeptemberben hivatalosan is nevet kapnak a Habsburg-birodalom egykori legerősebb erődjének, ma Szlovákia legnagyobb területű büntetés-végrehajtási intézményének, a lipótvári erődnek a bástyái és kapui – mondta Juraj Hladky, Lipótvár (Leopoldov) főpolgármester-helyettese.
A Narmer Építészeti Stúdió Bt. nyerte a Liget Budapest projekthez kapcsolódó Fővárosi Városligeti Színház tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést – tette közzé az ajánlatkérő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.
Semmi pazarság, semmi pazarlás.
Állnak már a Hello Wood építészeti workshop installációi a Csórompusztához tartozó Virágpetenden. A Művészetek Völgye 2016 kulturális fesztivál hivatalosan 2016. július 22-én (pénteken) nyílt, amit a nyári egyetemi fesztivál hallgatóinak több mint egy hetes alkotómunkája előzött meg.
Videóra rögzítették a pécsi Magasház bontási munkáját.
Megjelent a Nemzeti Közszolgálat Egyetem (NKE) egységes elhelyezését szolgáló, a Ludovika Campus állami beruházás második ütemének előkészítésével kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat, valamint döntés született a Palotanegyedben álló rádióépületek sorsáról és a Múzeumkert felújításáról is.
Döntött a kormány a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról – derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án