Egy nagyszabású, határon túli villaépület a tökéletes példája annak, hogyan válhat az árnyékolás nem csupán technikai elemként, hanem a kortárs építészet karakterformáló eszközeként a tervezés részévé – a legapróbb részletekig integrált módon.
Történelmi felelőssége mindenkinek, aki 1956-ban a forradalom és szabadságharc napjaiban élt, hogy emlékeit, benyomásait, élményeit átadja a következő generációknak, gyerekeinek, unokáinak. Minden nemzeti ünnepre egy történet következik, mely sorozat gazdagítására buzdítok mindenkit.
A Witherford Watson Mann Architects munkája egy innovatív, 21. századi építészeti kísérlet, amely a közösségépítést és a lakók életminőségének javítását szolgálja.
Zártkörű bemutatóját tartották Szabó Szonja rendező új filmjének, A Lechner örökségnek. A dramatizált dokumentumfilm Lechner Ödön életművét és szellemi örökségét dolgozza fel, építészeti, kulturális és emberi dimenzióban egyaránt. A vetítéshez kapcsolódva került sor a 'Lechner öröksége képekben' fotó- és rajzpályázat díjátadójára is.
Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg Magyarország egyik legrangosabb építészeti pályázatát, az Év Homlokzata versenyt a Baumit Kft. A közönségszavazás 2025. október 20-án éjfélkor zárul, az ünnepélyes eredményhirdetésre pedig november elején kerül sor.
A MOL Campus és a Westend tervezői most a jövő építészeit támogatják – Alapítványt hoz létre a Finta és Társai Építész Stúdió, amelynek célja a fiatal építészek szakmai támogatása, tehetséggondozása és pályakezdésük elősegítése.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ amerikai magántulajdonból szerzett korábban a világhírű magyar-amerikai építész, Breuer Marcell tulajdonában lévő tárgyakat.
Az építőipar és az ingatlanszektor első CSRD-jelentései az erős ESG-integrációt, az érintett felek fontosságát és a dekarbonizációt emelik ki – utóbbi esetében különösen a 3. körbe tartozó kibocsátásokat. Többek közt ez lesz a november 25-én Párizsban megrendezendő 100. Euroconstruct konferencia témája.
A Dél-Dunántúli Építész Kamara kezdeményezésére és lebonyolításában elkészült a Breuer Marcell Emlékpad, amely a világhírű pécsi születésű építész, tárgytervező és a Bauhaus kiemelkedő alakja előtt tiszteleg.
Az Elek apó rémmeséi 2025 és az újabb TÉKA-módosítások – Tipikus építési hibák és jó megoldások című 2025. őszi konferencia résztvevőjeként Ön itt érheti el az előadásanyagokat.
Új nyelvezetet próbáltak létrehozni az építészek téglaboltozatok és ívek formájában, amelyek visszhangozzák a King’s Cross és a St Pancras pályaudvarok lendületes építészetét. Lassan tárul fel véletlenszerűnek ható játékossága, amint a látógató körbejárja a tömböt.
A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jelentős munkája a Tihanyi Bencés Apátság idén tavasszal befejezett felújítása és bővítése, amelynek generáltervezője a Paulinyi & Partners.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én