A pályázatban díjazott, majd kifogástalanul megvalósult műemléki rekonstrukció során átalakult bonchidai kastély belső, kortárs terei immár művészeti és kézműves-workshopok tartására is alkalmasak. A régmúlt romjain multifunkcionális csarnok született.
A Mies van der Rohe Alapítvány nyilvánosságra hozta a fiatal építésztehetségeket díjazó Young Talent Architecture Award (YTAA) első 30 befutó tervét.
A VÉKA 2016. október 19-én (szerdán) tartja az Építő gondolatok soron következő 6. alkalmát Veszprém történelmi központjában. Az est témája: A csend. Idei vendége Katona Vilmos építészetkritikus, kutató „A csend mint építészeti térkoncepció: kontemplatív terek napjaink templomépítészetében” címmel tart előadást.
Mostantól külföldi turisták is lemehetnek a titkos kínai atomlétesítménybe.
A debreceni főpályaudvar fejlesztésére kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. (NIF). A dokumentumot szerdán a városházán írta alá Papp László polgármester és Nagy Róbert Attila, a NIF vezérigazgatója.
Észtországban ez az első, kifejezetten e célra épült nemzeti múzeum, amely az észtek és más finnugor népek, valamint az észtországi kisebbségek történelmével, életével és hagyományaival foglalkozik.
A Futureal csoport hivatalosan is bejelentette, hogy elkezdik az újbudai Etele Plaza kivitelezését. Ezzel a 2013-ban átadott Árkád2 után újabb bevásárlóközpont épül Magyarországon. Az átadás tervezett ideje 2019 vége.
Lehet, hogy nem is szuperkórház, hanem sportcsarnok épül Kelenföldön - értesült a Magyar Idők. A kórház számára alkalmas újbudai ingatlanokra ugyanis sokan igényt tartanak,s bizony a lehetséges beruházások között sportlétesítmény is szerepel.
Piac, passzív társasház, a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciója, egy iskolaátalakítás és egy irodaház kapta meg idén az Építész Kamara Építészeti Nívódíját, amelyet második alkalommal adtak át hétfőn, a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Negyedéve választották meg a Magyar Építőművészek Szövetsége új elnökségét. Az új, fiatalabb vezetés egyelőre a stratégián dolgozik, de máris találkozott a szakmai médiával. Mik a tervek?
Metszetet és alaprajzot is közöl a Budai Várban épülő Lovardáról és Főőrségi épületről a Metszet Nemzeti Hauszmann Tervről szóló 2016/5 száma. A Stöckl lépcsőről kiviteli tervek, a Szent István teremről újabb részletek ismerhetők meg. Valamint más műemléki példák.
Huszonhat évvel az alapkőletétel után szombaton felszentelte a gazdagréti Szent Angyalok Plébánia templomát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap, online részvétel május 29-ig (MÉK 2 pont)
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án