Petrányi Luca, a MOME hallgatója bekerült a 12 legjobb közé a Mies van der Rohe Alapítvány Ifjú Tehetségek Építészeti Díj pályázatán. Az alapítvány ítéli oda az unió első számú építészeti díját, a Mies van der Rohe-díjat is.
Rendhagyó módon a kialakult helyzet miatt az Euroconstruct időközi előrejelzést adott ki, mely a júnusi építési piaci előrejelzés revíziója. Az eredményeket Gáspár János, az Euroconstruct magyar kutatóintézetének (Buildecon) vezetője gyűjtötte össze.
Elkészült az Öko-logikus építészet 2020: Lakóépületek, felújítások – közel nulla követelményszinten című 2020. május 28-ai Webinárium alapján készült online képzésünk, amely 2 kreditpontért elvégezhető.
Agyi problémái voltak a modern építészet megteremtőinek? Mentális rendellenességek is hozzájárultak a modernizmus létrejöttéhez? Az új ideggyógyászati kutatási eredmények megváltoztatják eddigi tudásunkat.
A Koichi Takada Architects ezer fa és további húszezer növény beültetésével valósítaná meg Brisbane-ben a világ legzöldebb lakótornyát, az Urban Forest-et, ezzel egészségesebb környezetet hozva létre lakóinak.
A 2020-as gazdasági válság visszaveti az orosz ingatlanpiacot és az építési piacot egyaránt, de Oroszország-szerte más mértékben. Ezt tapasztaltuk a 2008-as és a 2014-es válság idején is, és most is.
87 éves korában elhunyt a BUVÁTI ismert tervezője, a Kelenföldi Lakótelep, a Sugár bevásárlóközpont és számos városrendezési terv alkotója, Kovács Balázs építész. „Sajnos a koronavírus-fertőzéssel szemben még az ő optimizmusa és élni akarása sem volt elegendő.”
A bolgár lakástranzakciók 27,8%-kal csökkentek 2020. 2. negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az EECFA bolgár kutatóinak elemzése.
Amikor Terézváros megépült, a házakat tízezrek építették és kétszer annyian lakták, mint ma. Olyan tudással, mennyiségben, mégis igényesen, gyorsan és természetesen dolgoztak, hogy amit létrehoztak, ma fenntartani sem tudjuk.
Mától elérhető az Archicad 24, a világ első BIM-alapú tervező-szoftverének legújabb magyar verziója. A legújabb verzió olyan újdonságokat tartalmaz, amelyek elsősorban az építészek és a szakági mérnökök közötti valós idejű, felhőalapú csapatmunka minőségét és hatékonyságát emelik magasabb minőségi szintre.
Pályázatot írt ki a moszkvai Vörös tér Lenin-mauzóleumának a bolsevik forradalom vezetőjének holtteste nélküli hasznosítására a hétvégén Oroszország Építészszövetsége.
A gyülekezeti közösség fejlődését szolgáló épületegyüttest Kulcsár Attila Ybl-díjas építész tervezte.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án