A Nagymező utca 38. szám alatt és két szomszédos Ó utcai épületben hétemeletes szálloda épülhet.
A nagy kanyar New Yorkban
Húsvét előtt befejezték a görög szakemberek a Jézus sírja fölé emelt szentély restaurálását Jeruzsálemben, a Szent Sír-bazilikában. 70 év után eltávolíthatták az Ediculát elcsúfító acél támasztékokat is.
Megkezdődhet a romos állapotban lévő egykori SZOT-üdülő helyére tervezett társasház építése, miután a beruházó Rózsadomb Panoráma Kft. megkapta a jogerős építési engedélyt.
A jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel. A szabályozás műemlékekre nem vonatkozik.
Átépítik a Gubacsi vasúti hidat, amihez európai forrásra is pályázik az állam – derül ki a kormány Magyar Közlönyben hétfőn közzétett határozatából.
Eldőlt a 2015-ös milánói expo vitatott magyar pavilonjának, a Sámándobnak a sorsa, újabb másfél milliárd forintból végre hazatérhet
A szombathelyi Szilágyi Balázs nyerte az első világháborúban hősi halált halt mintegy háromezer hódmezővásárhelyi nevének megörökítésére kiírt pályázatot. Közöljük a többi díjazott munkáját is.
Az Országgyűlésben kedden döntenek a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépületek sorsáról. A hétfőn kezdődő két hetes ülésszak az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának betiltását és a hatvani Grassalkovich-kastély privatizációját is napirendre tűzte.
Elsőre talán lehetetlenségnek tűnik, de ha jobban belegondolunk a technika mai vívmányaiba, és főleg elég mélyre ásunk földrajzi ismereteinkben, akkor talán mégsem.
A beton a víz után a második leggyakrabban használt anyag a világon. Mint széles körben alkalmazott építőanyag, annak alkalmazása, illetve alapanyagainak előállítása olyan megoldásokat igényel, amelyek alapján a beton összességében hatékony, esztétikus, mégis környezetbarát termékké válik.
Csütörtök este Cannes-ban kiosztották a 2017-es ingatlanfejlesztési nívódíjakat, a MIPIM Awards-okat, amelyeket a szakmában ingatlanfejlesztési Oscar-díjként tartanak számon. Csaknem az összes trófeát európai fejlesztéseknek ítélték.