A 81. Euroconstruct Konferenciát idén nyáron Dublinban rendezte a DKM, a szervezet ír tagja. A konferencián elhangzottak szerint a 19 Euroconstruct ország GDP-je évente 1,9%-al fog nőni 2016 és 2018 között. Ez gyakorlatilag változatlan a tavaly decemberi Buildecon által szervezett budapesti, 80. Konferencián elhangzott előrejelzéshez képest.
Az 1900-as századforduló térhatású fotográfiái Budapestről és a nagyvilágról
Nyár végére egy új skateparkot adnak át a Boráros téren, a Petőfi híd alatt, ahol szabadon gyakorolhatnak majd az extrém sportok kedvelői.
A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája felvételt hirdet fiatal építészek számára. Olyan pályakezdők jelentkezését várják, akik önálló tervezői, vállalkozói ambícióval rendelkeznek, az építészeti tervezést magas színvonalon kívánják művelni és a Kós Károly Egyesülés építész mestereitől szándékoznak tanulni. A felvetteket októbertől alkalmazzák.
Igazi multidiszciplináris kötet született a BME Urbanisztika Tanszéken. Az Urb.0 Urbanisztika kezdőknek című mű elektronikusan ingyenesen letölthető, minden szakember haszonnal és örömmel forgathatja.
Angol, francia, norvég példákkal, egy német szerző szakcikkével és a Goethe Intézet igazgatójával készült interjúval járja körül a lakóházak témáját a Metszet 2016/3 száma. Címlapon Kajdócsi Jenő Pauler utcai háza
Az Iseo tó legújabb attrakciója egy három km-es vízijárda. Úgy érezhetjük magunkat rajta, mintha a vízen járnánk.
Jövőre elkezdődhet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új, Erdélyt bemutató tájegységének építése. A kormány 2017-ben 1,9 milliárd forintot szán a projektre.
Barcelonában nyit új részleget a szentpétervári Ermitázs Múzeum: a kiállítóhely új épületben kap majd helyet a tengerparton, az első látogatókat 2019-ben fogadhatja.
Eltűnik egy ismert épület a nemrég felújított Kossuth térről, az Országház szomszédságából. Nemrég még a korszerűsítését tervezték, de kiderült, nem éri meg átépíteni.
Az olasz Fuksas építésziroda egy fantasztikus kulturális központ látványterveit mutatta be, amelyet a grúz fővárosban, Tbilisziben építenek fel. Grúzia egyébként is híres az ikonikus épületeiről, amelyek fantasztikus kiegészítői a hatalmas építészeti örökségüknek.
Az idén második alkalommal meghirdetett pályázatra elsősorban olyan építésztervezők projektjeit várják, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, kreatívan, egyedi látásmóddal, új felfogásban és a legmagasabb szakmai színvonalon használják azt.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án