22 pályázó 41 filmet nevezett be az első alkalommal megrendezett építészeti animációs filmszemlére. Hamarosan a közönség is megismerheti a legjobb alkotásokat, sőt, szavazhat is rájuk.
Város a budapesti agglomerációban, Pest vármegyében, az Érdi Járásban, annak második legnépesebb települése, Érd után, 18 ezer lakossal. 1962-1965 között itt, a Barátság Kőolajvezeték végpontján épült meg a Dunai Olajfinomító, valamint a melléktermékeit hasznosító Dunamenti Hőerőmű.
Három éven át tartó felújítási munkálatokat követően, 2023 decemberében átadásra került a Szántódpusztai Majorság. A rekonstrukció során a Lóistálló épületének boltozatát a Mapei FRCM rendszerével erősítették meg a szakemberek.
Romániában az Aktivitás-Kezdés, azaz a megkezdett építkezések összértéke, 64%-kal nőtt tavaly az előző évhez képest és bruttó értékben illetve növekedési ütemben is az elmúlt évtized legmagasabb szintjét érte el – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
A stagnáló konjunktúra ellenére a digitális szektor továbbra is válságállónak mutatkozik. A piac rohamosan növekszik, így az IT-szektorban is nő a munkaerő iránti kereslet. Nem utolsósorban ennek köszönhetően Paderborn északi részén – a technológia-orientált high-tech vállalatok otthonaként ismert „német Silicon Valley” területén – egy új IT-campus létesült több mint 60 új munkahellyel.
Város a budapesti agglomerációban, Pest vármegyében, az Érdi Járásban, annak második legnépesebb települése, Érd után, 18 ezer lakossal. 1962-1965 között itt, a Barátság Kőolajvezeték végpontján épült meg a Dunai Olajfinomító, valamint a melléktermékeit hasznosító Dunamenti Hőerőmű.
A Wallmakers építész stúdió nagyjából 6200 eldobott játékot használt fel az indiai Keralában található Toy Storey kör alakú lakóház falainak megépítéséhez.
2022. szeptember elsejétől új Országos Építészeti Tervtanács kezdte meg működését. Nem titkolt célja volt, hogy a kizárólag paragrafusoknak megfelelő és a mennyiségi szempontokat a minőségi elé helyező szemléletet megváltoztassa. Minderre különösen szükség volt, hiszen sok helyen még megyeszékhelyeken se működtek a tervtanácsok.
Finnországban Kouvola városa meghívásos pályázatot írt ki az új színház tervezésére. A versenyt a finn Arco Architecture Company és az angol Haworth Tompkins munkája nyerte. A pályamű neve: Kouvo.
Város a fővárosi agglomerációban, Pest vármegyében, az Érdi járásban, annak legkisebb területű települése, Magyarország legkisebb városa.
Új Ház Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth díjas filmrendező emlékére, kéthetente keddenként 18.00 órakor a Fuga Breuer Marcell termében. Az est moderátora Csanády Pál építész, az Artifex Kiadó Kft. ügyvezetője, a Metszet folyóirat főszerkesztője.
Az építési és felújítási költségek, valamint a finanszírozási költségek növekedése lassította mind az új lakásépítést, mind a meglévők felújítását, és fokozta a megfizethető és fenntartható lakhatás kihívásait Belgiumban. Mindezt egy olyan időszakban amikor a lakásállomány további bővítésre, és egyre inkább felújításra szorul.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap 2025. március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap 2025. április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap 2025. május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap 2025. szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap 2025. október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap 2025. november 13-án