Hazánk eddigi legnagyobb passzívházas beruházása veszi kezdetét Budapesten, a XIII. kerületben. Angyalföldön épül meg az első magyar passzív társasház, 100 lakással, önkormányzati beruházásként.
Stratford városrészben nemcsak az Olimpiai Falu épült fel, de jelentős városfejlesztési programot is megvalósítottak a 2012-es játékok zökkenőmentes lebonyolítása és a negyed jövőbeli fejlődése érdekében.
Még 10 napig várják építészek, belsőépítészek és művészettörténészek jelentkezését az általuk jól ismert vagy környezetükben lévő templomok bemutatására.
Két évre bezár Párizs két nevezetes szállodája, a Ritz és a Crillon. A szinte a luxus szinonimájaként ismert Ritz vendégei jövő hétfőig költöznek ki a Place Vendome-on lévő szobáikból − ahol minimum 850 eurót, több mint 240 000 forintot kell fizetni egy éjszakáért −, ezután kezdődhet a 200 millió eurós renoválás, írja a Napi Gazdaság.
" az múltnak emlékei ... lájkolva valának " - címmel interaktív kiállítást rendeznek Kapolcson a kastélyban 2012. július 27 és augusztus 5. között.
Az Olimpián számos világcég is képviselteti magát támogatóként. Saját olimpiai sikerük érdekében néhányan az építészet reklámerejére is számítanak, mások számára elegendő a pavilon „beltartalma”.
Las Vegasban épül a világ legnagyobb, közel 170 méter magas óriáskereke egy több mint félmilliárd dolláros szórakoztatóipari együttes részeként. Máris akadnak olyanok, akik az esküvőjüket szeretnék tartani a 2013-ra elkészülő keréken.
Az Olimpia megnyitójának előestéjén háromrészes sorozatban mutatjuk be a rendezvény építészeti vonatkozásait.
40%, kondenzációs kazánok esetén legfeljebb 850 ezer forint, megújuló energiás fűtőberendezések esetén 1,5 millió forint támogatás nyerhető az Új Széchenyi Terv keretéből. A pályázat augusztus 27-én indul, és a pályázati keret - félő, gyors - kimerüléséig tart.
48 millió dollár kicsit soknak tűnik egy lakásért, de mivel az ingatlan New Yorkban található, ezért eme összegen talán nem lepődhetünk meg. A teljes körpanorámát kínáló üveglakás New York felettébb divatos TriBeca részében fekszik.
Már csak egy hét van arra, hogy a publikálásra szánt anyagokat eljuttassák az Építészfórum szerkesztőségébe, ugyanis a határidő 2012. július 31., 24 óra. Kérik azokat, akik nevezni szeretnének a Média Építészeti Díjára, tartsák be a határidőt, mert a határidőn túl érkezett anyagokat sajnos már nem tudják elfogadni nevezésre.
Bécs 22. kerületében, Donaustadtban egy új városrész születik, jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében egy tóval.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án