Hihetetlen projektek, őrült ötletek – Junya Ishigami kiállításán jártunk Párizsban

Csépé | 2018.06.11 05:23

Azt hiszem, aki hallotta Junya Ishigamit előadni, nem felejti el – és nem az előadásmód, hanem az elvarázsolt projektek miatt. 9,5 m méter hosszú, 3 milliméter (!) vastag lapú asztalára azt hiszem, mindig emlékezni fogok. Pedig azóta sok extrém alkotással bővült az életmű, amit szeptember 9-ig Párizsban lehet megtekinteni.

Év Balatoni Háza 2018 – pályázati felhívás

sebesp | 2018.06.10 08:26

A Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség felhívást tett közzé, melynek célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre. Az Év Balatoni Háza 2018 díjra lakóházzal, középülettel és gazdasági vagy üdülőépülettel lehet pályázni.

Nem kibickedik tovább a rapper, ezután inkább maga is házakat tervez

sebesp | 2018.06.10 08:54

Kanye West eddig csak szavakkal adta a világ tudtára, hogy az építészek sokat tehetnek a világ jobbá tételéért. Most építészeti vállalkozásba kezd, megnyitva annak lehetőségét, hogy megmutassa, hogyan is kell ezt csinálni.

Lakóházakat építenek háromdimenziós nyomtatóval Eindhovenben

d.adel | 2018.06.08 09:42

A hollandiai Eindhovenben épülnek a világ első olyan lakóházai, amelyek felhúzásához háromdimenziós nyomtatót használnak. Az új technológia a kőműves munkát váltja fel – adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.

Az Y és Z generáció adhat új funkciót a Bálnának vagy a MÁV-székháznak

d.adel | 2018.06.07 10:53

„Ingatlanfejlesztés az Y és Z generáció szemével” címmel hatodik alkalommal hirdette meg hallgatói pályázatát az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK).

SzociálLAK Párizsból

Födelmesi Tamás | 2018.06.04 08:05

Egy város életében a szociális lakásépítés sarkalatos pont, mivel széles tömegek lakáskérdésének korszerű megoldása lehet. Ezekben az épületekben a szociális és funkcionális kérdések szoros összeköttetésben álltak. A bemutatott épületen e fontos kérdések építészeti gondolatokkal, színekkel egészülnek ki.

EXKLUZÍV

Füleky Zsolt marad a helyettes államtitkár – a MÉSZ közgyűléséről jelentjük

Csépé | 2018.06.04 03:46

Habár a kiadott programtól eltérően sajnos Fürjes Balázs kormánybiztos és Vashegyi György MMA-elnök ugyan nem tudott részt venni, a MÉSZ évi rendes közgyűlésén mégis elhangzottak fontos tudnivalók. Csóka Balázs pedig Vedres-díjat vehetett át.

A tervek szerint halad az Olof Palme Ház felújítása – videó

sebesp | 2018.06.04 02:42

Lezárult az Olof Palme Ház elmúlt évtizedekben beépített, oda nem illő elemeinek eltávolítása és megkezdődött az eredeti impozáns terek visszaállítása. A felújítás a tervek szerint halad, a bontási munkálatok lezárultak, a restaurátori munkák 50%-os, a műhelyi restaurátori munkálatok 80% feletti, a szerkezetépítés pedig 50%-os készültséget mutat.

Diplomadíj pályázat 2018

Ulrich Tamás Norbert | 2018.06.04 12:59

A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége "Diplomadíj 2018" címmel pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben (Msc / MA szintű ), vagy az osztott, alap- és mesterképzésben is (Bsc / BA + Msc /MA) végzett hallgatók részére.

EXKLUZÍV

Nem gáz ilyen luxus egy gáztárolóban?

sebesp | 2018.06.03 06:57

London központjában, az egyik legnagyobb pályaudvar sínpárjaitól mindössze néhány méterre három másfél százados acélszerkezetet használtak fel, hogy luxuslakásoknak adjanak keretet. A jónevű építésziroda vezetője is vett egyet a 800 000 angol font induló árú ingatlanokból.

Leonardo pironkodik... mert ezt nem ő találta ki

sebesp | 2018.06.01 11:49

Dubaj legújabb szenzációja a Da Vinci Tower, a saját tengelye körül forgó felhőkarcoló.

Ideje az építésnek – kiállítás a határon túli műemlékek helyreállításáról

Csépé | 2018.06.01 08:33

A Teleki László Alapítvány az elmúlt csaknem három évben több mint száz műemlék felújítását és restaurálási munkálatait koordinálta a Muraköztől Erdélyen át a Felvidékig a Rómer Flóris Terv keretében. Az elvégzett munkáról június 4-én nyílik tárlat a Magyarság Házában.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások