hír exkluzív Füleky mÉsz Vedres

Füleky Zsolt marad a helyettes államtitkár – a MÉSZ közgyűléséről jelentjük

Átadták a Vedres-díjat


Csépé | 2018.06.04
Habár a kiadott programtól eltérően sajnos Fürjes Balázs kormánybiztos és Vashegyi György MMA-elnök ugyan nem tudott részt venni, a MÉSZ évi rendes közgyűlésén mégis elhangzottak fontos tudnivalók. Csóka Balázs pedig Vedres-díjat vehetett át.

Rövid megnyitókkal kezdődött június 4-én a Mész évi rendes közgyűlése. (Feltehetően a 2018. évi, bár a kis tájékoztató füzet meghívójában a 2017-es év szerepel, a neten már a 2018.)

Az MMA nevében Marosi Miklós, az MMA alelnöke köszöntötte a közgyűlést, mint elmondta az MMA középgenerációs művészeti ösztöndíjára több mint tizenegyszeres túljelentkezés volt, itt sok lesz a csalódás, míg jóval kevesebben kapják a 65 éven felüli, Ybl-díjasoknak adható művészjáradékot.

Dr. Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke elmondta, a Miniszterelnökségen kis híján minden helyettes államtitkárt cseréltek, de végül Füleky Zsolt maradhatott a helyén. Az államtitkár Tuzson Bence lett, jelenleg folyik az építésügy további változtatásainak megtervezése.

Winkler Barnabás felelevenítette, MÉSZ-alelnök korában rosszallólag jegyezték meg, milyen kevesen vannak a közgyűlésen, pedig akkoriban legalább kétszer annyian voltak, mint most. Winkler a a Széchenyi Irodalmi és Mővészeti Akadémia Építőművészeti Osztályának vezetőjeként köszöntötte az egybegyűlteket.

Szintén köszöntött Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége nevében.

A köszöntők után Csóka Balázst Vedres-díjjal tüntették ki a Budajenői Általános Iskola (eredetileg a skót bencés rend uradalmi épületeinek) helyreállításáért. A kolléga úr nem mellékesen a község főépítésze, és a TAK készítője, tehát a falu iránti felelősség lényegében állapotbeli kötelessége.

Ezután foglalkozott a szövetség a napirenddel, többek között elfogadták az elnök beszámolóját a több mint 100 rendezvényt és programot felvonultató évről.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások