Mégis ki vezényel? Lázár végül lenyomja Rogánt? Eldőlhet az építészek sorsa

sebesp | 2016.02.03 03:13

Hibás döntés volt a 300 négyzetméter alatti új lakóházak építési engedélyeztetési eljárásának teljes eltörlése – vallja egységesen minden szakember és minden szervezet, amelynek az építészethez bármilyen köze van. A kormány is belátta a tévedést, és a szerdai ülésén megpróbálja jogszabály-módosításokkal korrigálni.

Üveghíd épülhet az Árpád híd mellé

donkanyar | 2016.02.03 12:32

Üveghíd, vízi élménypark, húsz méter magasan feszülő védőtető a felújított helytartói palota felett, művészeti negyed és hajóskanzen – ezek az elemek is fent vannak a nol.hu birtokába került Hajógyári-sziget megújításával foglalkozó, 54 milliárd forintos koncepciónak.

A Lakberendezők Országos Szövetségének nyílt pályázata

iStvan | 2016.02.03 08:43

A LOSZ 2003-ban hirdette meg legelőször, hogy a lakberendezők bemutathassák legújabb munkájukat és megmérettessék magukat a neves tagokból álló szakmai zsűri előtt. Kategóriák még nem voltak, így egyéni pályázók és csapatok is összemérhették szakmai tudásukat. Azóta tradícióvá vált ez a pályázat, minden évben kíváncsian várják a pályaműveket.

Igazi sztárparádé lesz! Végleges a Néprajzi Múzeum tervpályázaton résztvevők köre

sebesp | 2016.02.02 11:46

Összesen tizenöt magyar és külföldi, köztük több világhírű építésziroda száll ringbe. A pályázók között van a világszerte számos ikonikus épületet tervező Zaha Hadid, a BIG, Bernard Tschumi, a Dominique Perrault, a Coop Himmelb(l)au is. Az OMA visszalépett.

Jankovics Marcell könyvbemutatója

droID | 2016.02.02 11:53

A Magyar Művészeti Akadémia szeretettel meghívja Önt Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke új műveit ismertető könyvbemutatóra.

A Kortárs Építészeti Központ bemutatja: 8. Budapesti Építészeti Filmnapok / Nem menekülhetsz az építészet elől!

droID | 2016.02.02 10:11

Nincs menekvés, indul a 8. Budapesti Építészeti Filmnapok! A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében 8. alkalommal rendezik meg az egyedülálló tematikájú fesztivált, Európa második legnagyobb építészeti filmes eseményét. A régióban az első városi témájú filmfesztivál idén minden eddiginél több filmmel jelentkezik.

A Magyar Építész Kamara elnökségének ajánlása - 2016.01.30

Ulrich Tamás Norbert | 2016.02.02 09:26

A Magyar Építész Kamara elnöksége 2016. 01. 08-án közleményt adott ki, amely szerint a 2015 decemberében kivételes eljárásban elfogadott 2015. évi CCXII. törvényben, valamint a 456/2015 (XII. 29.) Korm. rendeletben foglalt, a legfeljebb 300 nm összes hasznos alapterületű lakóépület építésének egyszerű bejelentési eljárását nem tartja elfogadhatónak

Makovecz Imre grafikáiból nyílt kiállítás Bécsben

droID | 2016.02.01 01:58

Makovecz Imre Kossuth-díjas építész grafikáiból nyílt kiállítás a bécsi Collegium Hungaricumban

Budapesti Olimpia: Mutatjuk a helyszíneket

sebesp | 2016.02.01 12:21

Budapest közgyűlése elfogadta a javaslatot arról, milyen fejlesztéseknek kell elkészülniük a 2024-es olimpiára, ha a főváros megnyeri a rendezés jogát.

Sokkal nagyobb uszoda épül a Dagály helyére

sebesp | 2016.01.31 11:12

Javában épül az új Dagály uszoda, „a ház” szerkezete már áll, azonban a tervezés és a kivitelezés nem zökkenőmentes. Időközben ugyanis módosultak a követelmények: a világbajnokság mellett már az olimpiai követelményeknek is meg kell, feleljen az épülő komplexum. Így át kellett variálni az eredeti terveket.

Hatalmas stadion épülhet a Csörsz utcában, a lakók tiltakoznak

donkanyar | 2016.01.31 04:07

A Testnevelési Egyetem sportpályái az Alkotás utca és a Csörsz utca találkozásánál fekszenek, de lehet, hogy a helyükön hamarosan egy "atlétikai és labdarúgó stadion", illetve egy "multifunkcionális csarnok" fog állni.

Így lakik az építész, aki beleszeretett egy silóba

sebesp | 2016.01.30 02:36

Christoph Kaiser arizónai építész meglátott és megszeretett egy az 1950-es évekből származó gabonasilót. Hazavitte, és otthonos házzá alakította magának.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások