donkanyar | 2016.02.03
Üveghíd, vízi élménypark, húsz méter magasan feszülő védőtető a felújított helytartói palota felett, művészeti negyed és hajóskanzen – ezek az elemek is fent vannak a nol.hu birtokába került Hajógyári-sziget megújításával foglalkozó, 54 milliárd forintos koncepciónak.

A tíz állami tulajdonú ingatlanból álló 43,5 hektáros területre a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ csapata dolgozott ki fejlesztési tervet. (A projekt nem érinti a Sziget Fesztivál területét, az ugyanis a fővárosé.) A tervezett fejlesztés leglátványosabb eleme az Árpád híd északi oldala mellett a Szentlélek tértől a Margitszigetig vezető új Hadrianus híd: ha ez megvalósul, akkor igen impozáns látvány tárul majd a sétálók elé a részben üvegfallal és tetővel fedett passzázsról.

Az új fejlesztési terv egyébként hat részre osztja a területet: a szigetcsúcson tudásház, ifjúsági központ, rendezvénytér és vizes játszóhely kapna helyet. A gyalogoshídtól északra irodák létesülhetnek, mögötte pedig római kori tematikus parkot alakítanának ki az egykori helytartói palotát is rejtő régészeti területen. A részben visszaépített Hadrianus-palota fölé védőtetőt húznának fel. A palota oldalában az egykori cölöpfal részleges rekonstrukciójával a római kori vízi életet mutatnák be korabeli hajókkal, míg a szomszédos hajógyári csarnokban a római korról szóló interaktív kiállítást rendeznének be. Az egykori vasraktár pedig mediterrán növényházként születhetne újjá, a víztorony kilátóvá nőne. Természetesen, az épületek körül egy közpark is megidézné a letűnt kort.

Az előzetes költségbecslés 54 milliárd forint közpénz felhasználásával számol, amelybe a területrendezés, az árvízvédelem, a régészeti feltárás, az infrastruktúra-fejlesztés és az építészeti átalakítás is beletartozik. Az első, 12 milliárd forintos részletet már az idei költségvetésnek tartalmaznia kellett volna, de a nol.hu cikke szerint nem tartalmazza, pedig a tavaly augusztusra elkészült kormányjelentés 2022-es befejezéssel számolt. Az újság a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás szerint a kormány a Forster központ által készített koncepciót még nem tárgyalta, ezért a végleges kormányzati álláspontról még nem tudnak beszámolni.

Forrás: nol.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások