Úgy tűnik, hogy a pécsieknek is lesz „Margitszigetük”: a jelenlegi tervek szerint idén nyáron elkezdik Pécs új szabadidőparkjának építését a Tüskésréten – írja a PécsMa.hu. Lesz futópálya, kondipark, öltöző, zuhanyzó és fürdőzésre alkalmassá tennék a tó vizét.
Itt a nyár! Június 29-én igazi nyári építészeti programon vehetünk részt az Ybl Bicentenárium keretében, az Ybl Egyesület szervezésében.
A Sivatagi Kőrózsa Díjat az építészetet támogató önzetlen magyar mecénások és kiváló szellemi alkotók tevékenységének elismerésére Timon Kálmán 2009-ben alapította. A Sivatagi Kőrózsa Díjat 2014-ben Kovács Gábor bankár és műgyűjtő érdemelte ki a Budapest, Andrássy úti KOGART Ház és a sopronbánfalvai pálos kolostor példás műemléki helyreállításáért.
6 000 napelemre van szükség ahhoz, hogy évente pontosan 372 tonnával kevesebb szén-dioxid kerüljön a levegőbe, ami hozzávetőleg 400 család hagyományos éves energiafelhasználásával keletkező kibocsátásnak felel meg.
Egy korábbi szennyvíztelep helyén, bontási munkálatokkal megkezdődött a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 1,9 milliárd forintos beruházása.
A Magyar Építész Kamara észrevételei és javaslatai a Városligeti Építési Szabályzatról
Új, pontosabb módszer a hőhidak számítására, a hőszigetelés vastagodásának akusztikai hatásai, a határoló szerkezeteket a saját síkjukban érő hatások, nyílászárók, függönyfalak, üveglamellák, árnyékolók, hőszigetelések, homlokzatburkolatok, héjazatok és zöldtetők – minderről a júniusi Építész Tervezői Napon szerezhettek ismereteket a résztvevők.
2015 tavaszán nyitja meg kapuját Székesfehérvár belvárosában az Alba Medical Hotel. A négycsillagos egészségturisztikai hotel a csónakázó tó partján fog állni – közölte az önkormányzat kommunikációs központja április végén. Az MTI értesülései szerint a beruházás összköltsége hárommilliárd forint.
Már csak néhány nap van a beadásig!
Építészeti, urbanisztikai, örökségvédelmi magazin a Duna Televízióban
A fenti kérdést egyre többen teszik fel. Sokaknak még a nyáron lejár a kamarai jogosultságuk, és még mindig nem tudni, hogyan tudnak képzési kötelezettségüknek eleget tenni. Összefoglaljuk, mi a helyzet a képzésekkel.
2014. június 10-én Kőbányán, a Szent László téren avatták fel Lechner Ödön bronzszobrát, pontosan az építész halálának 100. évfordulóján. A szobrot Zsemlye Ildikó szobrászművész készítette. Az építészt jellegzetes sapkájában ábrázolta a művész. Lechner jobb kezével a háta mögött álló Szent László templom modelljének alaplapját fogja.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>