Építészeti fotópályázatot hirdet Megújult műemlékek friss szemmel címmel a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Miniszterelnökség. A pályázat résztvevőinek a Kossuth térről, a Várkert Bazárról; a Ludovika főépületéről; a Pesti Vigadóról, valamint a Zeneakadémiáról kell újszerű látásmóddal képeket készíteniük.
A főépítészek megfelelő szakirányú végzettségét szakértő testület jogosult véleményezni – derül ki egy új jogszabályból. Az országos főépítész munkáját a jövőben a Lechner Lajos Tudásközpont is segíti.
tizedik adás
Az Ybl Bicentenárium keretében szervezett Műemléki Világnap alkalmából adta át az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága az idei Icomos-díjakat.
Dobrosi Tamás, Makovecz Imre tanítványa tervezte az épületet a mester vázlatait követve. Itt vannak az első hivatalos fotók. Húsvéthétfőn megnyitó.
Budapest, 2014. április 16., szerda (MTI) - Az építőipar termelése 28,3 százalékkal szárnyalta túl februárban az egy évvel korábbit, mind a kiigazítatlan nyers, mind a munkanaptényezővel kiigazított adat szerint. Az épületek építése 21,3, az egyéb építményeké 39,2 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Eddig Firenzén kívül még nem látott modellek is szerepelnek azon a tárlaton, melyet április 15-én, Leonardo da Vinci születésnapján nyitottak meg Pécsett két helyszínen. Építészek számára is érdekes lehet a hatalmas tárlat.
A 2014. április 26-27-én negyedszer kerül megrendezésre a Budapest100.
Az esztétikum mellett a természeti hatásokkal szembeni ellenállóság az elmúlt évek szélsőséges időjárása miatt egyre hangsúlyosabb elvárás a homlokzat és a tető megoldások kiválasztásánál. Ez vezette a tervezőket ennél a Balatonbogláron Bauhaus stílusban épült családi nyaralónál is, ahol egy különleges Prefa megoldást javasoltak a homlokzatra.
Az építés jelentősége a vidékfejlesztésben című, május 8-i budapesti konferencia jelentőségét az adja, hogy az új EU-költségvetési ciklusban többféle jogcímen juthat pénz olyan vidéki beruházásokra, melyekhez építési tevékenység is kapcsolódik.
A kutatás az ÉGSZI kutatóintézetben eltöltött 18 év alatt a véremmé vált. A rendkívüli felfedezés nyomán egy érdekes, régi kőemlék mibenlétét és sorsát sikerült kiderítenem. Ezt olvashatják most, aminek a Húsvét előtti Nagyhét ad aktualitást. Mindig nyitott szemmel kell járni a világban, s akkor az eredmény sem marad el.
Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának nyílt ötletpályázata új Művelődési ház tervezésére
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>