Szingapúrban a határidőket betartva megépült, s díjazták is azt a nem szokványos zöld felhőkarcolót, amelynek egyik legnagyobb érdekessége, hogy valódi őserdőre emlékeztető, kúszónövény jellegű tetőerdő található benne. A Park Royalban épült felhőkarcolóban 15 000 négyzetméternyi függőkert található.
A jövő kísérleti épülete lehet a Jane Fonda nevével fémjelzett projekt, melynek lényege, hogy lakóinak saját maguknak kell megtermelni a háztartásuk működéséhez szükséges energiát.
A május 29. és június 20. között az idén már harmadik éve megvalósuló Magyar Szobrászok, Szobrok, Épületszobrászat Ünnepe rendezvénysorozat hívó szava: együtt.
Harmadik adás: DunaTV 2013.05.08.
Huszonhét, 50 millió euró feletti értékű nagyberuházás előkészítésén dolgozik a fővárosi önkormányzat, ezekhez a 2014 és 2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban pályáznának forrásokra – jelentette be a főpolgármester hétfőn Budapesten egy sajtótájékoztatón.
Bár az építkezések száma csökken, ennek ellenére vagy éppen a kiéleződő versenynek köszönhetően az építőipari fejlesztések kínálta lehetőségek, innovációk száma folyamatosan növekszik.
Az ausztriai Erl-ben egy 2007-es verseny győzteseként tervezhette meg a Delugan Meissl Associated Architects ezt az igazán karakteres épületet – a "szögletes kagylót".
"Kidőlt egy betonfal Budapesten" adta hírül május (nem április!) elsején az MTI, és vette át rengeteg hírportál. Fotóval együtt. Amin világosan látszik, hogy téglafalról van szó. Szakértelem 2013.
Az épületrehabilitációk egyre inkább előtérbe kerülnek az új építéssel szemben. A felújítások épületszerkezettana és energetikája lesz a témája a következő tervezői napnak, amelyen a Várkert Bazár rekonstrukciójába is bepillanthat a hallgatóság.
A legrangosabbnak számító európai építészeti elismerést a nemzetközi tervezőcsapat által tervezett kristály-homlokzatú Harpa Koncertterem és Konferencia Központ kapta.
A beérkezett levelek arról győztek meg, hogy ezt a témát érdemes tovább taglalni. Az, hogy egy ilyen elvont téma a legolvasottabb cikkek közé került, azt jelenti, hogy a szakma számára sem érdektelen.
Fánk alakú óvodát avattak fel a hétmillió lakosú Tiencsinben. Az egykori osztrák-magyar gyarmatként is funkcionáló Hebej városrészben kivitelezett „gyermekvárost” a Pekingben működő, ám japán érdekeltségű SAKO Architects tervezte. Szako Keicsiro építész egyébként híres meghökkentő alkotásairól: ő tervezte például az 1000 ablakú irodaházat.
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>