épületek cikk 3D nyomtatás földrengés

3D nyomtatott kunyhók épültek Guatemalában

A nagyobb földrengéseknek is ellenálló házat 26 óra alatt építettek Guatemalában 3D nyomtató segítségével.


Fazakas Virág | 2024.05.17

Egy guatemalai csapat 3D nyomtatási technológiát használt, hogy mindössze 26 óra alatt földrengésbiztos házat hozzon létre. Az első 3D nyomtatott ház Guatemalában a dán 3DCP Group és a Progreso együttműködésében épült meg.

Sikerült földrengésbiztos házat tervezni – nagy segítség a veszélyeztetett régiókban élők számára

A kis kunyhót a régió hagyományos építészeti stílusában tervezték. Félköríves organikus falait pálmalevelekből készült tetővel fedték.

A nyomtatott háznak azonban nem csak ez a különlegessége. A tervezők legnagyobb büszkesége, hogy először sikerült olyan földrengésbiztos házat tervezniük, amely a földrengés sújtotta régiókban is biztonságos lakhatást biztosít a helyiek számára. A Guatemalai 3D kunyhó ugyanis egy 9-es erősségű földrengésnek is ellenáll.

A ház mindössze 26 óra alatt felépült

A 3 méter magas falakból álló, 49 négyzetméter alapterületű lakóházat a tervező és kivitelező csapat a helyszínen mindössze 26 óra alatt építette fel.

A helyi kultúra ihlette design

Mivel a 3D nyomtatás viszonylag nagy kreatív szabadságot tesz lehetővé, az építészek úgy döntöttek, hogy tisztelegnek Guatemala előtt.

„Ha megnézzük a belső tér tervrajzát, a falak úgy vannak kialakítva, hogy az itt élő jaguár mancsára hasonlítsanak.” – mondta Mikkel Brich, a 3DCP csoport vezérigazgatója az Euronews Nextnek.

A kunyhó pálmalevélből készült tetőzete a Közép-Amerika-szerte fellelhető „palapa”-ra – nádtetős lakásokra – emlékeztet. Mivel a pálmalevél egy rugalmas és ultrakönnyű természetes anyag, jól illeszkedik a szeizmikus régiókba, mindemellett olcsó, és jó hőkomfortot is biztosít.

Éjszaka kellett nyomtatni a hőség miatt

A 40 Celsius-fokos hőség, és a közvetlen napfény a 3D tinta természetes ellensége, mivel ilyen körülmények között hajlamos a repedésre. Ennek leküzdésére az építtetők az éjszakai nyomtatás mellett döntöttek.

A technológia iránti növekvő érdeklődés részben annak a ténynek köszönhető, hogy az építőipar az üvegházhatású gázok fő kibocsátója. A kutatók becslése szerint az építőipar a világ anyagi erőforrás-felhasználásának 40%-áért és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 38%-áért felelős.

A beton felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának 8 százalékáért az előállításához szükséges energiaigényes folyamat miatt. A 3D nyomtatás ezzel szemben a felére csökkentheti a környezeti lábnyomot, főleg a kevesebb hulladék miatt.

Forrás: Impress magazin

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások