A 230 éves Műegyetem négy Timon-generáció diplomáinak tükrében

(A külhoni műszaki egyetemek mind későbbi alapításúak: pl. a párizsi École Politechnique 1795-ben jött létre.) Az intézmény 1850-ig állt fenn. A hallgatók létszáma 10-80 között változott. A képzés három évig tartott, utána szigorlat zárta le a tanulmányokat. Az oklevelek latin nyelven íródtak.

Timon Bertalan (1810-1876) az 1848-1849-es magyar szabadságharc honvéd századosa – szerző dédapja – 1842-ben, 32 évesen itt szerzett földmérő mérnöki diplomát. A Budapesti Műszaki Egyetem által 1982-ben, fennállásának 200. évfordulójára kiadott Periodica Polytechnica című kiadvány szerkesztői épp’ ezt az oklevelet választották ki, hogy az olvasóknak bemutassák. (A leírást a szerkesztők minden bizonnyal Zelovich Kornél: A Magyar Királyi József Műegyetem és a hazai felsőoktatás története című könyvéből vették át, amely 1922-ben jelent meg, s ahol lábjegyzet tüntette fel, hogy nevezett „Timon Ákos tudományegyetemi tanár, e.i. Rector Magnificus édes atyja.”) Az oklevelet többek között Jedlik Ányos és Petzval Ottó professzorok is aláírták. Timon Bertalan a szabadságharc után Tiszabőn a felszabadított jobbágyoknak juttatott földek kimérésében működött közre, így hasznosítva az Institutum Geometricumban szerzett ismeteteit.

Az egyetem másik elődintézményének a József Ipartanoda tekinthető, ahol 1846-tól 1856-ig folyt a képzés. A József Polytechnicum 1856-1871 között működött. Az 1867-es kiegyezés után a kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, báró Eötvös József 1870-ben terjesztette a képviselőház elé törvényjavaslatát a felsőszintű mérnökképzés újjászervezéséről József Műegyetem néven. A javaslatot Ferenc József, a király végül is 1871. július 10-én hagyta jóvá. A világon az első műszaki felsőoktatási intézmény volt, mely nevében az egyetem szót viselte. A képzés öt szakosztályban indult meg: mérnökin, gépészmérnökin, építészin, vegyészin és egyetemesen. A József Műegyetem 1934-ig állt fenn.

Timon Béla (1852-1935) Timon Bertalan középső fia – szerző nagyapja – hivatásául szintén a mérnöki pályát választotta. A császári és királyi műegyetemet öt évig Bécsben hallgatta, és 1876-ban fejezte be, de (vízépítő) mérnöki oklevelet 1896-ban a Budapesti Műegyetemen nyert. A diplomát magyar nyelven kutyabőrre írták. Az értékes oklevél viaszpecséttel a család birtokában van. Timon Béla tanulmányai befejezése után 18 évig váltakozva hol a Középtiszai, hol a Heves-Szolnok-Jászvidéki ármentesítő társulatnál – mint mérnök – volt alkalmazásban. Folytatta azt a Tisza szabályozási munkát, amit a nagy elődök: Vasvári Pál, Paleocapa és a többiek megkezdtek. Neve akkor lett ismertté, amikor az országos vízépítési hivatalnak a Tisza szabályozás továbbfolytatására vonatkozó tervezetét 1892-96-ban megjelent tanulmányaiban megbírálta. A 11. kötetig a Pallas Nagy Lexikona vízépítészeti részét írta és szerkesztette. 1908-ban a Göttingai Királyi Akadémia 100 ezer márkás pályázatára a Fermat tétel bizonyítására nyújtotta be dolgozatát. Ám a tételt nem sikerült bizonyítania. Timon Bélát a repülés eszméje is élénken foglalkoztatta, szorgalmasan kísérletezett. Egy kb. 2 m átmérőjű, csúcsával felfelé álló favázra pergamen körkúpot szerkesztett, mintegy 50-60 fokos forgásszöggel, a kúppaláston keskeny, ék alakú nyílással és meghajtó szerkezettel. Találmánya azonban nem volt életképes.

A Műegyetem első száz évét ideiglenes helyeken, különböző bérelt épületekben töltötte. A pesti, Múzeum körúti, Steindl Imre és Hauszmann tervezte pavilonokat is hamar kinőtte az intézmény. A végleges elhelyezésre Budán, a Lágymányoson került sor. Az impozáns Duna-parti központi épület terveit Hauszmann Alajos professzor készítette, a könyvtárépületet Pecz Samu tervezte. A kémiai és fizikai pavilon Czigler Győző tervei alapján épült meg. A hivatalos felavatás 1910. május 25-én, 102 évvel ezelőtt zajlott le, Ferenc József és a kormány tagjainak jelenlétében. Az épületek akkoriban Európa legkorszerűbb campusát alkották. Berlin és München után Európa harmadik legnagyobb egyeteme volt a budapesti, a hallgatók létszámát tekintve. 1920-ban elérte a kiugró 3600 főt. Az 1931-1933-as világgazdasági válság hatására, az államháztartás kiadásainak csökkentésére több főiskolát összevontak, azok tiltakozása ellenére. A József Műegyetem, a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola, az Állatorvosi Főiskola és a Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem néven 1934-ben egyesült. Ez a felosztás 1949-ig állt fenn. Az intézmény öt karra oszlott.

Dr. Timon Árpád (1896-1985) közgazdász, a harmadik nemzedék tagja – szerző édesapja – Timon Béla fia. Az I. világháború után, négyévi szibériai hadifogságból hazatérve közgazdasági tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte el és 1926-ban kapta meg erről végbizonyítványát. Majd 1935-ben nyújtotta be doktori értekezését, amelyet Dr. Fellner Frigyes és Dr. Czettler Jenő egyetemi, nyilvános rendes tanárokkal – mint bírálókkal – szemben sikeresen megvédett. Az egyesítés után a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adta ki számára a diplomát. (A kutyabőrre írt, latin nyelvű, díszes okiratról a II. világháború vihara a nagypecsétet – sajnos – leszakította.) A „Mezőgazdasági hitel kérdése Csonka-Magyarországon, különös tekintettel az állami beavatkozásra” című disszertációjában képzettségét és tudását szabály szerint bizonyította. Az értekezés témája – több mint háromnegyed század múltán – ma is rendkívül időszerű, hiszen nem csak a mezőgazdaságban, de az egész gazdaságban a hitelek szerepe egyre fokozódik. Dr. Timon Árpád közgazdasági ismeteteit hosszú ideig a Magyar Földhitelintézetnél, majd ennek utódintézményeinél kamatoztatta. 1976-ban, 50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseképpen a Közgazdaság-tudományi Egyetem díszoklevéllel tüntette ki. Az aranydiplomát szintén kutyabőrre írták.

A II. világháború után, 1949-ben az egyetem felépítését átszervezték. 1952-től 1967-ig egymással párhuzamosan két egyetem létezett: a Budapesti Műszaki Egyetem gépész-, vegyész- és villamosmérnöki karral, valamint az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem szintén három: építészmérnöki-, mérnöki-, (jelenleg építőmérnöki-, amit sokáig mindenki csak kultúrmérnöknek, később általános mérnöknek mondott) és közlekedésmérnöki karral. Ez alatt az idő alatt számos új épülettel bővült az egyetem. 15 év elteltével a mesterségesen kreált parallelitást megszüntették, és a két intézmény ismét összeolvadt Budapesti Műszaki Egyetem néven. 1982-ben a hallgatók létszáma meghaladta a nyolc és fél ezret, az oktatóké pedig az 1500-at. 2000-ben az intézmény Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmé alakult, két új karral. Ezek a természettudományi, illetve a gazdaság- és társadalomtudományi karok. 2011-ben a hallgatók száma 24 ezerre nőtt. Az oktatók száma 1160 fő volt. A campus szép új épületekkel gyarapodott. A Műegyetem 230 éves.

Timon Kálmán (*1938) okleveles építészmérnök, Timon Árpád fia, a negyedik nemzedékhez tartozik. Az ÉKME Építészmérnöki Karán 1962-ben jeles eredménnyel védtem meg diploma-tervemet „Öntöttbeton pontházak Budapesten, a Frankel Leó úton” címmel. Az Építőipari Tudományos Egyesület és a Magyar Építőművészek Szövetsége közös diplomaterv pályázatán II. díjat nyertem, ezáltal felvettek az Egyesület és a Szövetség tagjai sorába. A díjjal járó szép bronz plakettet Borsos Miklós szobrászművész tervezte. Az oklevelet – az elődök diplomáival ellentétben – már nem kutyabőrre írták, és nyelvezete is száraz, hivatalos papírrá tette. A díjjal egy görögországi tanulmányutat is nyertem, amelyen megismerkedhettem Contantinos Doxiadis és társai tervezőirodával. Az elődök nyomdokain haladva, folytatva azok gazdag publikációs munkásságát, szerkesztőként és építészeti szakíróként tevékenykedtem. Az írást ma is folytatom. A Magyar Építőipar c. folyóiratban megjelent kiváló publikációimért 1984-ben a Magyar Építőipar emlékplakettjét kaptam meg. Könyveim közül legjelentősebb a „Korszerű kertes beépítések – A sorháztól a lakódombig”, amelyet 1982-ben a Műszaki Könyvkiadó adott ki. A külföldön élő és alkotó magyar építészekről elindítottam az ÉPÉSZMONOGRÁFIÁK című kétnyelvű könyvsorozatot. Három kötete: Vidolovits László 1994, Papp László 1996, Halász Imre–Halász Antal 2002. Az MTA által szerkesztett, 18+1 kötetes Magyar Nagy Lexikon lakásépítési szakcikkeit írtam. Jelenleg előadássorozatokat tartok a HAP Galériában a világ építészeti csodáiról.
Befejezésül egy apai kiegészítés. Timon Bence (*1977) okleveles üzemmérnök és informatika tanár, az ötödik generáció tagja, kisebbik fiam. A sors fintora, hogy ezeket a tanulmányokat nem a Műegyetemen végezte, jól lehet, ilyen képzéseket ott is talált volna, hanem más iskolákon szerezte meg képesítéseit: a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán 2001-ben, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai-Tanári szakán 2006-ban. Az ELTÉ-n „Fraktálok a középiskolai oktatásban” címmel, jó eredménnyel védte meg szakdolgozatát. Így nem lehetett az írás címe: A 230 ÉVES MŰEGYETEM ÖT TIMON GENERÁCIÓ DIPLOMÁINAK TÜKRÉBEN.