pályázat Velux

„A holnap fénye” – Nemzetközi Velux-díj pályázat építészhallgatóknak


d.adel | 2019.09.27

A Velux Magyarország Kft. 5. alkalommal hirdeti meg a Nemzetközi Velux-díjat hazánkban is. A 2020-as díjra a „A holnap fénye” témával pályázhat minden építészhallgató.

A kétévente elinduló pályázat célja, hogy ösztönözze az építészhallgatókat: vizsgálják meg a természetes fény építészetet befolyásoló hatásait, az innovatív gondolkodásmódot előtérbe helyezve.

A díj arra inspirálja a hallgatókat, hogy használják a tervezésnél a napfényt energia- és megvilágítási forrásként is, így biztosítva az épületekben élő és dolgozó emberek egészségét és szellemi jólétét.

A beérkező pályázatokat nemzetközileg elismert építész zsűri fogja értékelni és 10 regionális nyertest választanak. A regionális nyertesek ezután projektjeiket 2020-as építészeti világfesztiválon (WAF) mutathatják be a zsűri előtt, ahol az előadások után két globális nyertest hirdetnek ki.

A díjra minden építészmérnök hallgató pályázhat – akár csapatban, akár egyénenként –, aki egyetemi szintű kurzusra jelentkezett be 2019/2020-ban.

A Nemzetközi VELUX-díj nemcsak a hallgatók, hanem tanáraik munkáját is méltányolja. Minden csapatnak rendelkeznie kell egy közreműködő tanárral, aki támogatja a projektet. A nyertes projektek támogató tanárait is díjazzák, a teljes nyereményösszeg 30 000 euró.

A Nemzetközi VELUX-díjra 2019. szeptember 1-jén kezdődött a regisztráció.

Tudj meg többet a díjról, és kezdd meg már ma a tervezést! További részletek és hírek az Nemzetközi VELUX-díj Facebook eseményben

A 2018-as nyertes munkák itt tekinthetőek meg.

Forrás: Velux, Sajtóanyag

(X)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások