hír kiállítás

A magyar szocreál Bécsbe ment


Csépé | 2014.03.26
UNGARN - bauten der Aufbruchzeit (Magyarország – Egy új korszak építészeti alkotásai) címmel Bécs belvárosában nyílt kiállítás az 1945-1960 között periódus építészetéről. Külföldön először mutatkozik be az Építészeti Múzeum anyaga a korszakból.
A Wiener Städtische Versicherungsverein „Építészet a Ringturm-ban" című kiállítássorozata az ún. „szocialista realizmus" magyarországi éveinek bemutatásával folytatódik. A kiállítás témája a totalitárius diktatúra építészete. Budapesten a háború utáni újjáépítés éveiben egy új – Moszkvából kiinduló – politikai doktrína került előtérbe, amely többé-kevésbé az építészetben is megmutatkozott. Bár az időszak művészettörténetileg nem határolható el teljesen, az egyszerűség kedvéért gyakran csak az ötvenes évekről beszélünk – amely napjainkban különösen a forma és divat világában újra nosztalgikus fényben jelenik meg.
Mint a megnyitón Adolph Stiller és Hadik András kurátorok elmondták: az 1992-ben létrejött magyar kiállítás anyaga a 2006-os második kiállításra vált teljessé, és most lényegében ennek sikerült átlépnie a határt. Nagy eredménye a kiállításnak, hogy végre német és angol nyelven megjelenhetett a katalógus. A korszak épületei közül többet fenyeget az átépítés veszélye - hívta fel a figyelmet Fehérvári Zoltán tudományos tanácsadó a helyszínen, és félő, hogy például a májusi, Iparművészeti Múzeumbeli nagy építészeti kiállításról is kimarad a korszak építése.
Adolf Stiller egyetemi tanár, az osztrák kurátor kiemelte: ilyen építészet sem Ausztriában, sem Németországban, sem Angliában nincs. Ausztriában ráadásul Hitler miatt kiesett egy periódus a modern építészetből, ami Magyarországon folyamatos(abb) maradt.


Építészet szocio-politikai kontextusban

A második világháborút követő három év (1945-48) a háború sújtotta Magyarországon az újráépítés időszaka volt. Az addigi modern építészet folytatása azonban hamar kritikus fogadtatást kapott.

1948-ban Budapesten megjelent az „Elméleti kérdések az új építészeti irányzatról“ című kiadvány, melynek alcíme a következő volt: „A szocialista realizmus az építészetben“. A kiadvány szerzője Major Máté, egy baloldali beállítottságú, elhivatott építész, aki a magyarországi CIAM csoport (Congrès Internationaux d’Architecture Moderne/ A modern építészet nemzetközi kongresszusa) korábbi tagjaként a modern irányzat értékeinek elkötelezett híve volt. Aztán lelkesen csatlakozott az új társadalmi folyamatokhoz azzal a diktummal, hogy egy építészeti alkotásból nem hiányozhat az a „monumentalitás, amely az országot felépítő dolgozók dicsőségét hirdeti“. Ez azt jelentette, hogy az új építészeti irányzat tartalmilag és formailag annyiban „szocialista és realista“, amennyiben „egyszerű, tiszta és értelmes eszközökkel szolgálja a dolgozó embereket“.

A kiadvány még nem tartalmazza a szocialista művészet irányzatok kanonizált definícióját, csupán egy többé-kevésbé filozófiai-idealista szemléletet tükröz. A kiadvány bevezetőjében az akkor éppen Moszkvából hazatérő Perényi Imre az „testvéri“ Oroszország (ahol a magyarországi kultúrpolitikai fejlődés elméleti és hatástörténeti alapjai gyökereztek) meghatározó ideológusainak nyelvi sajátosságaira hivatkozva úgy fogalmaz, hogy „a mai, új művészeti irányzatunk a szocialista realizmusnak nevezett művészetelméleti alapon nyugszik“.

A szöveg különösen a szocialista realizmus megvalósítását célzó hegemónia törekvésekben számít irányadónak. 1949-ben egy júliusi minisztertanácsi határozat megállapította, hogy az állami tervhivatalokban a gazdasági tervezést nem tekintik központosított kérdésként. Eközben pszeudoesztétikai szempontokra hivatkozva – a dolgozók ízlésének megfelelve – a gazdaságos megoldások helyett gyakran a felesleges pompa kerül előtérbe.

Rövid ideig a szocialista kultúrpolitika nyomására egy klasszicista-eklektikus formanyelv érvényesül. A változás többek között a magyar koalíciós kormány megtörése után a megerősödött szovjet befolyásnak köszönhetően ment végbe. A modern építészeti ideálját (funkció, forma, társadalmi szerepvállalás és gazdaságosság) egyre erőteljesebben absztrakt építészetként és a dekadens kapitalizmus termékeként kritizálták ill. elutasították, egy a hagyományokon alapuló építészetet előtérbe helyezve .

Az „Építés – Építészet“ című folyóiratban folyt az ún. formalizmus-vita: a lapban megjelent a szakma hét legfontosabb képviselőjének írásos állásfoglalása. A nézeteltérés az 1951 áprilisi „nagy építészeti vitában“ kulminált a két főszereplő, Major Máté és Perényi Imre között a Magyar Munkáspárt Központi Bizottságának agitációs és propaganda osztályán.

1947-ben az államosítással megkezdődött a „tervgyárak“ létrehozása. A szovjet példától való elmaradást azzal magyarázták, hogy az építéstervezés nagyrészt még magánkézben volt. Ezt fokozatosan felszámolták és központi, miniszteri irányítás alatt létrejöttek azok a mammutirodák, amelyek a rendszerváltásig szinte mindenfajta tervezést lefedtek.


A magyar építészet ezen szakasza talán rövidnek tűnik, mégis több fejezetben kell beszámolnunk róla, amelyeket markáns események, ill. építmények jellemeztek. Az időszakot az építészeti irányokról szóló intenzív vita jellemezte. Mivel az építészet „lassú médium“ és a tervezéstől a kivitelezésig legtöbbször évek telnek el, az építészeti alkotások a modern és a szocialista realizmus között mozognak.


A korszak vége

A stílus Sztálin halála után veszített példaértékéből, de létjogosultságát véglegesen Hruscsov, szovjet pártelnök, a szovjet építészek moszkvai kongresszusán 1954. december 7-én tartott beszéde után vesztette el. Magyarországon a beszéd „A nagyipari építkezés széleskörű alkalmazásáról, az építkezés minőségének javításáról ill. költségeinek csökkentéséről“ címen jelent meg; német nyelven az NDK-ban „Jobb, olcsóbb és gyorsabb építkezés“ címen adták ki egy építészeti lap mellékleteként. A paradigmaváltás pragmatikus, de az is elképzelhető, hogy csupán gazdaságossági okból vált indokolttá.


A MÁVAUT buszpályaudvar – a modern önálló jelleggel (1949)

A korszak magyar építészetét példázza a modern stílusban épült acélbetonszerkezetű épületegyüttes, az egykori buszpályaudvar. A 1949-ben épült buszpályaudvar Budapest központjában, a pesti oldalon található, az Erzsébet tér nyugati oldalán.

Az épület két egymástól elválasztott, különböző funkciójú épületrészt - az érkezési és indulási oldalt - egy peronként szolgáló kétemeletes acélbetonszerkezet köti össze. Így a városi tér nem különül el a park zöldjétől, hiszen az épület átmenetet képez, átjárót és kapcsolatot létesít. Néhány nyílászárótól eltekintve a kőfelületekben csak függőleges Luxfer-üvegtéglafalak találhatók, amelyek lezárják és megvilágítják a lépcsőházat anélkül, hogy betekintést engednének az épületbe. A főbejárat előtti téglalap alakú előtető megismétlődik az emeletet lezáró és ezáltal nagyobb, kiugró, perforált lemeznél, amelyet három I-tartó támaszt meg. A homokzat park felőli, terméskővel borított oldalából kiemelkedik egy acélbetonráccsal felosztott üveg- és acélfelület. Az épületet vörös hullámpalával borították. Az első emelet ablaksora inkább finom díszítésű. A lépcsőház a déli oldalon az emeletig ér és Luxfer-fallal töri meg a homlokzat sík felületét két terméskővel borított falpillér között. A peron feletti homlokzatot - melyet különböző szélességben terméskő borít - a főhomlokzathoz vezető sarkon egy melléklépcső keskeny Luxfer-üvegtéglasávja osztja ketté. A kétszintes peron átszeli az épületet a park irányába.

1977-ben az épület műemlékvédelem alá került, majd 2005-ben renoválták. Jelenleg a Magyar Design Központnak ad helyet, az átköltözésre azonban csak 2011-ben került sor. A buszpályaudvar építészeti jelentősége abban áll, hogy az épület a CIAM Nemzetközi Építészszövetség tagjai által képviselt modern stílusban épült, ugyanakkor önálló és egyedi jelleggel rendelkezik. A forma és anyag megválasztása olyan megoldást tükröz, amely meghaladja a Bauhaus által képviselt alapelveket.


Kiállítás

A Wiener Städtische Versicherungsverein kiállítás és kísérő kiadvány keretében mutatja be, hogy az 1945 és 1960 közötti magyar politikai rendszer milyen hatással volt a társadalmi jelentőségű építészeti alkotásokra. 30 épület segítségével mutatja be, hogy az építészeknek a politikai elvárások és utasítások ellenére is sikerült megjeleníteni a modern elemeit az építészeti alkotásokban. A kiállítás nemzetközi szemszögből ábrázolja a magyar modern építészet jellemzőit.

Magyarország
Egy új korszak építészeti alkotásai

2014. március 26 – május 2.

Kurátorok: Adolph Stiller, Hadik András, Fehérvári Zoltán (tudományos tanácsadó)

A kiállítás helyszíne: Ringturm, Kiállítási Centrum
1010 Bécs, Schottenring 30

Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 9:00-től 18:00 óráig, a belépés ingyenes(ünnepnapokon zárva)

Fotó: Wiener Städtische Versicherungsverein/APA-Fotoservice/Preiss
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások