hír rendezvény képzés cikk felújítás homlokzat tető továbbképzés

„A megváltozott igények és az építőanyagok felgyorsult fejlődése elengedhetetlenné teszi a szaktudás fejlesztését”

MÉK: 2 pont (2010/295.), MMK: 1 pont (1/2010/0049)


Rajki Diána | 2011.02.21
Fejér megyében két helyszínen, Dunaújvárosban és Székesfehérváron, a nyugati országrészen pedig egy új helyszínen is, Keszthelyen várják a szakembereket az értéknövelő felújítások témakörében tartott előadások.

A címben idézett gondolatra épült Iványi András, okleveles építészmérnök, a BME Épületszerkezettani tanszéke óraadó tanárának, a magas tetők tervezési tendenciáit elemző előadása Kecskeméten, az idén második alkalommal megrendezésre kerülő, idén is 12 városba ellátogató TetőPont szakmai továbbképzésen.

A továbbképzés sorozat a jelenkori elvárásoknak megfelelő ökologikus, a homlokzaton és a tetőn elvégezhető értéknövelő felújítások témakörét tűzte idén zászlajára.

Álljon itt néhány gondolat kedvcsinálóként a Budapesten és Kecskeméten, több mint 200 szakember előtt elhangzott előadásokból.

A homlokzatfelújítások témakörében elhangzó előadásokban nem csak épszerk kérdések kerülnek terítékre, de gazdaságossági, megtérülési összehasonlítást hallhatunk egy valós panelépület vakolatos hőszigetelő rendszerrel és szerelt átszellőztetett homlokzat burkolattal történő felújítására is. Jóllehet különösen a nyári hővédelemben jelentős szerepet játszhat, épületenergetikai szempontból gyakran méltatlanul elfeledett árnyékolástechnikai megoldás alkalmazása során is gyakran szükséges a beruházó gazdaságossági számításokkal történő meggyőzése – ez derült ki a szabályozható árnyékolástechnika mai megoldásait elemző előadásból.

A homlokzatok felújítása során természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a hőszigetelés és homlokzatképzés különböző alternatíváit, amellyel több előadás is foglalkozik: az Ecose technológiával készülő, környezetbarát szálas hőszigetelés és kiváló ökomérleggel rendelkező PIR keményhab szigeteléssel kapcsolatos kérdések mellett szinte minden előadó felhívta a figyelmet a tanúsított rendszerek használatának fontosságára. Itt a néha anyagi megfontolások és a tervezői, kivitelezői felelősség áll egymással szemben.

A tetővel foglalkozó előadások foglalkoznak a viharálló tetők kialakításának módjával, a magas- és lapostetők biztonságos és értékálló hőszigetelési megoldásaival, illetve szólnak mind a tetőn, mind a homlokzaton elhelyezett ablakok energetikában elfoglalt szerepével is.

Az Európa több országában a Model Home 2020 programban felépülő aktívházak elmúlt évben működés során összegyűjtött tapasztalatai mellett minden témában magyar és külföldi példák segítségével mutattak követendő példát az előadók.

Az egymást egyes helyszíneken váltó, gyakorló építész előadók - Patartics Zorán, Horváth András, Erő Zoltán, Dr. Farkas Gábor, Dr. Csanády Gábor – a konkrét példákon túl a felújítások városépítészeti, építőművészeti jelentőségét is körüljárják – mindannyian a rájuk jellemző egyéni megközelítéssel.

A TetőPont szakmai továbbképzés és konferenciasorozat előadásai március 22-ig még Győrben, Dunaújvárosban, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron és Keszthelyen várják az építészeket és a kivitelezés különböző területein dolgozó szakembereket.

 

További információ: www.buildrendezvenyek.hu

 

T: 06-23/611-028

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások