A MÉMOSZ-saga újabb állomása: az RTL-megszállás

Már az is faramuci, hogy az épület a szakszervezetek és a kommunista hatalom egyik jelképévé vált, amiben Brezsnyev, Rákosi és sok más gazember triumfált. Az épület építését valójában még a háború, és persze jóval a kommunista puccs előtt határozta el (a pályázat 1947-es volt) a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége. Ami még a monarchia idején alakult, és a két háború között nemcsak sztrájkokat szervezett és bérharcot folytatott, de például a lakásépítési projektekbe is bekapcsolódott. Az épület egyébként mint a szocreál előtti utolsó nívós modern épület vonult be a köztudatba, később a rendszer a modern stílust kiátkozta, mint a dekadens Nyugat majmolását, mielőtt a birodalmi szovjet szocreál stílus után mégiscsak magáévá tette. (Nyilván a valódi munkás érdekvédelmet is eltörölte a rendszer, mely csak nevében volt a munkásoké…). Szóval már a megépülése is fordulatos volt. A nyolcvanas években, a BAH-csomópontnál álló Kongresszusi Központ elkészültével az épület – és főleg a kongresszusi terem – jelentősége csökkent, a rendszerváltás után (1993-ban) a modern épületek között elsőként vonták műemléki védelem alá.

1998-2002 között Tiba János, Király Zoltán és Gyüre Zoltán vezetésével, akkor még a van Egeraat iroda színeiben felújították az irodaházat, a kongresszusi terem pedig elkezdte várni sorsa jobbra fordulását, funkció nélkül, üresen. Az a felújítás a Dózsa György úti szárnyat lényegében mai formájára hozta már – az ablakosztás természetesen átalakult, és berendezéseit felújították. Ma már kettős klímahomlokzatot, és az álpadlóba rejtett korszerű gépészetet találunk az épületen, és elegáns, nyílt irodateret – mint akármelyik új A kategóriás irodaházban.

A mostani felújítás a kongresszusi szárnyat és az összekötő nyaktagot újra használatba vette, és a funkció érdekében – ami lényegében minden épületet életben tart – néhány módosítást tett. A legfontosabb a régi, hatalmas terem irodatérré alakítása. Ennek keretében a régi karzat-keretet jócskán (de bonthatóan) megnövelték, ablakot vágtak az oldalfalon (de kívülről mintázott üveggel simítva a kőhomlokzatba a nyílást), és a régi „kubai nád” mennyezet helyett plexicsövekből követik le a régi hullámzást (az eredeti rajzolatot követve). Az új tér hatásában körülbelül annyira hasonlít a régire, mint az RTL az agit-prop irodákra: az érzet, a látvány teljesen más, még ha a lényeges elemek maradtak is. A kubai nád megmaradt elemei a büfé falazatában eredeti anyagukban felbukkannak. A nyaktagba és a kongresszusi szárny fejébe került a híradók stúdiója, ezért a földszinti előcsarnokba két új oszlopot kellett állítani a pluszterhek viselésére, ezek külső megjelenése, műmárvány felülete teljesen pontosan követi a régi oszlopokét. Ha pedig kívülről nézzük, a homlokzat alján a műkő felület színe árulkodó: a korábban felújított felület szinte fekete, míg az újonnan csiszolt felület inkább középszürke.

Király Zoltán és Bozsik Zoltán végeredményben mégiscsak jó munkát végeztek. Az épület használója, annak mai igényei és a közösség, az épület szellemi örököse érdekei között jó kompromisszum született, és az épület újabb évtizedeket élhet túl.