hír rendezvény épületek tervek Fuga Budapesti Építészeti Központ Rainer Péter váci főépítész váci vasútállomás

A váci vasútállomás épületeinek megmentése – Kultúránk megőrzése és/vagy modernizáció?

színkép | 2013.05.15
Rainer Péter (2013. 03. 01-jével lemondott váci főépítész) vetítettképes előadása a Fuga Budapesti Építészeti Központban.

Előző három írásában a volt főépítész minden magyar segítségét kérte a váci vasútállomás történelmi épületeinek megmentéséhez – lebontásuk megakadályozásához. Még egy utolsó kísérletet tesz – az építkezés már elkezdődött, de még állnak az épületek.
Nem tudja, pontosan végül kikhez jutottak el korábbi felhívásai. Úgy tűnik, akiknek szívügye és/vagy megértik mi a tét, azok nemigen tudnak érdemben tenni, akiknek meg nem, azok amúgy sem tesznek. Vannak még a közömbösek, illetve akiknek más fontosabb dolguk (is) van. A magas hivatalok képviselői, akiket személyesen, telefonon, írásban tájékoztatott, kért, nem tesznek semmit és/vagy nem is válaszolnak, nem tájékoztatnak, nem érdekli őket? No comment.
Az előadás bemutatja az archív épületterveket és fotókat, a még álló épületeket, illetve – korábbi írásai alapján – próbálja megértetni, miért kell(ene) megmenteni az épületeket.
Az előadást kötetlen beszélgetés, vita zárja.

Helyszín: Fuga – Budapesti Építészeti Központ
1052 Bp. Petőfi Sándor utca 5.

Időpont: 2013. 05. 22. (szerda) 18 óra

korábbi cikkek e témában:

tervlap.hu/cikk/show/id/1892

tervlap.hu/cikk/show/id/1920

tervlap.hu/cikk/show/id/1966

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...