Az építőipar helyzete

Az egy bölcs mondás: a legnagyobb bűn, ha nem teszel semmit, még akkor is, ha tudod, hogy amit megtehetsz kevés!
Az építőipar összefügg mindennel. Ezért is szép ez a szakma. A társadalmi, gazdasági szereplők bármilyen fejlődéséhez, létezéséhez szükség van a létesítményekre. Manapság mindenki arról beszél, hogy mennyire nagy probléma az energia pazarló, észszerűtlen felhasználása. Az épületek, az otthonok, irodaházak, a gyárak, üzemek, stadionok stb. fenntarthatósága létfontosságú minden nemzet és társadalom részére, hiszen ezek emésztik fel a jövőnket, az energiáink 70%-át! Egyre inkább létfontosságú. Ha valamiben, akkor e területen kellene hosszú távban gondolkodni. Az építkezéseink, létesítményeink fenntarthatóságában, hiszen azokat nem pár évre hozzuk létre. Azt várjuk el tőlük, hogy kiszolgáljanak legalább egy emberöltőt. Legalább egyet! Milyen szép is lenne, ha akár több szász évet is írhatnák ide. No de ki tud ennyire előre gondolkodni?
Ez az ipar sok pénzbe kerül. Levetítve egy családi modellig is. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan születik meg egy épület. Optimális funkciókkal, egészséges körülményeket teremtve, gazdaságosan, stb., előre tekintve vagy éppen ezek ellentétében. Ha egy kicsit (megint) elrugaszkodunk a földtől, és miért ne tehetnénk, akkor ezen múlik nagyon sok generáció léte, életminősége, munkalehetősége, egészsége. Vagy akár az ország GDP mutatója?! Kezdhetjük akár az építőipari alapanyagok gyártásától. Melyikkel érdemes dolgozni? Melyiknek az előállításához mennyi energiát kell felhasználni? Melyik gyártása káros az egészségre? Mennyi szemetet termelünk? Vagy ezek mind nem számítanak, csakis a marketing, a kapitalizmus, a multinacionalizmus? Igenis irányt kellene mutatni! Akár úttörőként. A fentieket figyelembe véve, csak a legjobbakat kellene gyártani, használni, engedélyezni stb. Hiszen a saját országunkat építjük…vagy a világunkat…
No, de visszaszállva a földre, a hétköznapokban is van gond bőven. A szakmán belül is óriási sorban állás van a munkáért. Ma már egy tervező egyben felelős műszaki vezető is, műszaki ellenőr is, meg lebonyolító is. Miért? Mert „örül” ha van egy megbízása, és próbálja a csontot a lehető legjobban megtisztítani. Nincs gyorsan következő megbízás, nincs időben következő tervezés, ami a tervezőt a tervező asztalnál, a felelős műszaki vezetőt a kivitelezésnél, a műszaki ellenőrt a beruházónál tartaná. Szépen mindenkinek a saját dolgát kellene gyakorolni. Na persze nem tudjuk befolyásolni – pláne nem ezekkel a gondolatokkal - a gazdasági körülményeket, de azon el lehet és kellene gondolkodni, hogy ki kaphat és milyen jogosultságot. Az építtető kiben bízhat meg? A tervezőjében? A kivitelezőjében? A műszaki ellenőrében? Kinek mi az érdeke vagy ellenérdeke? Tessék tisztelt olvasó – vagy beruházó - ezen elgondolkodni, különös tekintettel a kicsit feljebb írt sorokat még egyszer átgondolva!
Továbbá kinek az érdeke, hogy az az épület mennyi energiát fog felhasználni? Csak a tulajdonosé? Csak az üzemeltetőé? Érdekeltévé kell tenni a tervezőt (!), a kivitelezőt, az építőanyag-gyártót és kereskedőt! Ezáltal az államnál, a befektetőnél, a felhasználónál szép lassan viszont köszönne a jó befektetés. Hogyan? Az a gyártó kapjon kedvezményt, akinek a terméke beépítve többet spórol, amelyik időt álló, amelyik az egészséget szolgálja, amelyik kevesebb szemetet termelt stb.! Az a kereskedő kapjon engedélyt, az a termék kapjon minősítést, amelyik a társadalom hasznát minél jobban szolgálja! Ez elindítana egy láncreakciót, egy gyártási mechanizmust és olyan felhasználói szokásokat, amelyek evidenciát képeznének valamilyen új létesítmény megszületésekor! Természetesen a kritériumokat nagyon ki lehetne szélesíteni. Környezetvédelem, újrahasznosítás, fenntarthatóság stb.
Én azt mondom, hogy legalább a közpénzekből, a közös társadalmi célokat szolgáló létesítmények megvalósításokkor kellene ezeket mindenképpen megválasztani, átgondolni.
Sokan vagyunk mérnökök? Miért? Mert sokaknak nincs munka. Összekeverednek a feladatkörök. Mindenki ért és jogosult mindenhez. Egy emberként képviselünk egyszerre 3-4 feladatkört. Gyakorlat? Fiataloknak, honnan? Egy csomó ilyen és ehhez hasonló megállapítás és kérdés lebeg a szakmában, évek vagy talán évtizedek óta.
Hogyan lesz egy épület, jó épület? A közreműködők között ki kell zárni az ellenérdekeltségeket. Tervező és kivitelező között. Kivitelező és műszaki ellenőr között. Mert ez fennáll, akár tetszik akár nem, de nem helyes. A befektető tudja, de nem tudja kiben bízhat, ki a lojális? Az aki ellenérdekeltség nélkül dolgozik. Ez biztos. Talán a lebonyolító? Ez egy álom, tudom, de higgyék el ehhez közeledve egyre jobb és jobb épületeket tudnánk építeni, amelyek valóban hosszú távon szolgálnák az emberiségünket. Hiszen a saját hazánkat építjük… Nem pedig a pillanatnyi pénztárcák rekeszeit, amelyek ki tudja hogy melyik szakmai szereplő pillanatnyi zsebében van. A befektető meg fut a pénze után, csodálkozik a fűtési számlákon, az építőanyagok árán, és mielőtt valami elkészülne, már réges-régen megbánta hogy elkezdte.
Jó ez így?

Tisztelettel,
egy gyakorló műszaki ellenőr
FN
www.novifrale.hu