Az árvizek már a 19. században is veszélyt jelentettek Budapestre, de az egyre gyarapodó város vezetése (a Városi Tanács és a mellette működő Szépítő Bizottmány) nem fordított kellő figyelmet a megelőzésre. Ennek következményeként az 1838-as, Buda és Pest történetének talán legnagyobb árvizében majdnem 50 ezer ember maradt fedél nélkül, és mintegy 3000, főként vályogtéglából készült épület pusztult el. Sokan a Szépítő Bizottmányt hibáztatták a károk nagyságáért, mondván, a műszaki és árvízvédelmi munkálatoknak meg kellett volna előzniük a szépészetit. Az újjáépítéshez a városnak óriási mennyiségű tégla kellett, amit a meglévő kis gyárak nem tudtak biztosítani. A tanácsnak így sürgősen intézkednie kellett.
Az osztrák téglaipar fejlettsége ekkor Pesten is ismert volt. A városvezetés 1838-ban úgy döntött, meghívja Alois Miesbach bécsi gyárost, hogy jöjjön és gyártson téglát. Az ehhez szükséges 23 hektárnyi területet Kőbányán, a Jászberényi úttól délre jelölték ki, ahol a geológiai mérések szerint hatalmas kiterjedésű, 15 méter vastag agyaglelőhelyet találtak. A szerződést 1838. nyarán kötötték meg, amiben Miesbach vállalta, hogy már az első évben 3 millió téglát szállít a károk helyreállítására és üzemét 14 millió darab/év kapacitásúra futtatja fel. Ezt végül meglepő gyorsasággal építette fel és helyezte üzembe, melyben 800 munkás és 5 égetőkemence dolgozott. Már az első évben elérték a szerződésben foglalt mennyiséget és az első 100.000 darabot Miesbach adományként ajánlotta fel az árvízkárosultaknak.
Filantróp téglamogul
Alois Miesbach nem csak üzletember volt, de egy igazi gyáros és emberbarát. Az osztrák Wienerbergben kezdett téglagyártással foglalkozni 1820-ban, és kiváló szervezőkészséggel nagyüzemmé fejlesztette a téglavetőt. Az 1830-as évek végére Európa egyik legjelentősebb téglagyártója lett. Halálakor 30 bányában (Fölső- és Alsó Ausztriában, Stájerországban, Morvaországban és Magyarországon) és 9 téglaégetőjében 4743 munkás dolgozott. A téglavetők átlagosan évi 117,2 millió téglát szállítottak mintegy 2 millió forint értékben.
Miesbach a téglagyártás fejlesztéséért több nemzetközi kiállításon is díjat nyert, és az iparág kiemelkedő tökéletesítéséért Becsület-renddel tüntették ki. Minden birtokán munkás-lakótelepet létesített kórházzal, iskolával, templommal és gyerekmegőrzővel.
Miesbach örökségét unokaöccse, Heinrich Drasche vitte tovább, aki 1828-tól kezdetben társként, később igazgatóként, majd tulajdonosként vette át az irányítást. Az ő nevéhez fűződik a magyar szénbányászat reformja is. Egy évvel a „Kőszébnánya ’s Téglagyár Társulat" megalakulása után, 1869-ben Drasche ausztriai vállalataiból létrejött a ma is ismert „Wienerberger" részvénytársaság, ami a világ legnagyobb téglagyártója. Miesbach szellemi öröksége ma is jelen van az országban, a Wienerberger Porortherm téglák Solymáron, Békéscsabán, Balatonszentgyörgyön és Tiszavasváriban készülnek.
Az anyag Kádár József – Alois Miesbach és Heinrich Drasche magyarországi téglagyárainak története című tanulmánya felhasználásával készült.
Forrás: sajtóközlemény – Wienerberger
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére