hír pályázat épületek liget SANAA Új Magyar Nemzeti Galéria

Az új Nemzeti Galéria japán építészei most hallottak először a Liget-balhéról


sebesp | 2015.12.16
Az új Nemzeti Galériát tervező japán sztárépítészek mindenki számára nyitott, a Városligettel összhangban működő teret képzeltek el. A projekt körüli balhékról korábban nem hallottak, de nyitottak a helyzet megértésére, és legközelebb a jelenlegi Nemzeti Galériát is megnézik majd.

November végén derült ki, hogy a japán SANAA építésziroda terve nyert a norvég Snøhettával szemben. A japán páros még csak egyszer járt a Ligetben, eddig Pestről küldött dokumentáció segítségével terveztek.

Arról, hogy az új Nemzeti Galéria a szép múltú Petőfi Csarnok helyén épül fel, a japán építészek mindössze annyit hallottak, hogy koncertek voltak itt korábban és működött valami kávézó is. A jelenlegi Galériát a Várban most nem tudták megnézni, nem volt elég idő, de legközelebb lesz.

A világos, konszenzusos üzenettel bíró tervezés hiánya annyiban tűnhetett fel a japán építészeknek, hogy pályázásuk ideje közben változott a projekt. A Galéria mégsem lesz összevonva a most Művészetek Palotája mellett működő Ludwig Múzeummal, így körülbelül húsz százalékkal csökkent az épület nagysága. Emellett az Ötvenhatosok terén Városligeti Színházat építenek Fotómúzeum és Magyar Építészeti Múzeum helyett.

„Nem tudtunk erről korábban, de mikor megérkeztünk, mindenki erről kezdett kérdezni” – reagált Szedzsima a hvg.hu kérdésre, hogy hallottak-e a projektet körülvevő vitákról. „Próbáljuk megérteni a helyzetet, figyelünk, és érdekel minket az emberek véleménye” – folytatta.

Nisizava hozzátette, hogy ehhez több idő kell. „Számunkra az az érdekes, hogy tiszteletben tartsuk a természetet és harmóniában legyünk a parkkal.” Szedzsima arról is beszélt, hogy kevés az a terv, amivel mindenki százszázalékosan egyet tud érteni, de persze szeretnék, hogy az emberek szeressék, amit építenek. Valószínűleg ez a jövőben kiderül majd: az építészek szokták követni a projektjeiket, megnézik, hogyan funkcionál, amit létre hoztak. „Igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból” – mondta még Szedzsima.

Arra kérdésre, mennyiben tekinthető progresszívnek a központosított múzeumi negyed gondolata, Nisizava diplomatikusan válaszolt. „Az, hogy a Nemzeti Galéria ekkora parkba kerül, szerintem szuper dolog. Mi nem csak múzeumi épületet szeretnénk építeni, ami érdekes a képzőművészet kedvelőinek. A múzeumot szeretnénk összekötni a parkkal, hogy mindenki számára nyitott területet hozzunk létre. Folyamatosságra törekszünk az építészet és a természet között. Szerintem ez más valami lesz, mint amit itt korábban ismertek az emberek.”

Forrás: HVG.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások