hír cikk Magyarország Puskás Ferenc stadion

Beindultak a dózerek, nyolc hónapig tart a Puskás Ferenc Stadion bontása


sebesp | 2016.03.02
A tervek szerint decemberig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be, 2020-ban pedig már futball EB-meccsek lesznek a füvén egy újításnak köszönhetően.

A Nemzeti Sportközpontok közleménye szerint a létesítményben jelenleg a közművek kiváltása, a földrézsűk bontása és egyéb értékmentő bontási munkálatok zajlanak, várhatóan március második felében indul meg a nagyméretű vasbeton szerkezetek elbontása.

A stadionban 50 ezer köbméter beton és vasbeton vár bontásra, amivel 13 úszómedencét lehetne megtölteni. Ezenfelül az építkezés ideje alatt közel 170 ezer köbméter földet 5 városligeti Királydombbal megegyező mennyiséget mozgatnak meg. Ebből 40 ezer köbmétert visszatöltenek az építkezés során, 60 ezer köbmétert újrahasznosítanak más helyszínen és közel 70 ezer köbméter kerül lerakóhelyre.

A közlemény emlékeztetett rá, hogy az 1953-ban átadott stadion állapota az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben leromlott. A felső karéjt legutóbb 1996-ban a Hungária együttes koncertjén lehetett megnyitni a nagyközönségnek.

A bontás már zajlik, az NSK pedig közleményében kiemelte, hogy a régi stadion hasonlóan a Groupama Arénához tovább él majd az új épületben. A törmelékek jelentős részét ugyanis beépítik és újrahasznosítják majd a megépülő stadionban. Az épülő új aréna a világ legkorszerűbb sportlétesítményeivel is felveszi a versenyt, a toronyépület az újjávarázsolt létesítménynek is szerves része lesz, de korszerűsített formában jelennek majd meg az épületben az egykori Népstadion jellegzetes pilonsorai. Az NSK megjegyezte, hogy a lelátó közelsége igazi futballhangulatot fog kölcsönözni a létesítménynek a jobb rálátást biztosító, meredekebb, fedett nézőtér pedig javítja a szurkolói élményt.

A magyar labdarúgó-válogatott leendő otthona futballmeccsen 63 ezer, míg koncerten több mint 70 ezer ember befogadására lesz alkalmas, emellett konferenciaközpontként és multifunkciós rendezvényközpontként is üzemel majd.

Az NSK közleményében az új stadion kapcsán is megjegyezte, hogy az új épület a legnagyobb világsztárok fellépéseinek is otthona lesz, immár világszínvonalon. A stadion várhatóan 2019-re készül el, az azt követő évben pedig a földrész legjobb labdarúgó-válogatottjait látja vendégül, mivel Budapest lesz az egyike annak a tizenhárom városnak, amely az Európai Labdarúgó Szövetség újításának köszönhetően otthont adhat a 2020-as Európa-bajnokság mérkőzéseinek. Az új Puskás Ferenc Stadionban három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd.

Forrás: Portfolio.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások