Az építészet sok mindenre megtanít: beosztani az időnket, meglátni a jó és a rossz megoldás közötti különbséget, kreatívan, görcsök nélkül nekikezdeni egy új feladatnak, egyszerre több dologra koncentrálni úgy, hogy mégis átlássuk az egészet. Ha pedig ez csapatban történik, sokkal izgalmasabb.
Valahogy így kezdtünk neki a bábszínház megalkotásának is. Csapatban, ismeretlenül. Nem csak az volt a feladatunk, hogy diákként pár hónap alatt az engedélyezési tervig juttassunk egy gondolatot, hanem az is, hogy ezt tizenöten tegyük. Ez ugyanennyi eltérő ötletet, elképzelést jelentett, amelyeket minden héten egy alkalommal, délutántól késő estig gyúrtunk egységessé. A dolgot az is színesítette, hogy más-más évfolyamokról voltunk összeválogatva, így mindenkinek eltérő mélységű volt a tudása az építészetről.
Tavasszal közösen, kisbusszal mentünk ki Kazárra, megnézni a pontos helyet, ahová terveznünk kellett. Bejártuk a falut is, hogy kiderítsük, mik a helyi építészeti jegyek. Izgalmas volt látni a nekünk szánt telekrészt, találkozni a polgármesterrel, és felfedezni a kis települést.
A munka folytatódott, és egyre jobban kezdett körvonalazódni a telepítés és a forma, melyből idővel a részletek is kibontakoztak. Jó érzés zsákutcákba futni, és kitalálni belőlük, vagy késő este azon agyalni, hogyan jussanak be a bábszínház belső terébe a gyerekek balesetmentesen. A legfurfangosabb ötletekre talán az acélszerelvényeknél volt szükség: miként csatlakozhat a betonhoz a fa acél közvetítéssel, vagy hogyan érhet be szépen egy pontba három irányból a fa szerkezet.
Kirajzolódtak a magassági és szélességi méretek, a külső burkolat, az ajtók helyei és magasságai; két széles ’pajtaajtó’ a nagyobb tér felé, oldalt egy keskeny művészbejáró, valamint két magasabban illetve két alacsonyabban levő bábozós és bebújós ajtó a nézőtér felé. A burkolat pedig átlós irányú, merevséget is biztosító lécezés, színes csíkokkal, melyek körbefutnak az építményen. A felsőbbéveseknek hála, megszülettek a statikai számítások és a tervrajzok is, így leadhattunk az engedélyezési tervet. Az acél gyártmánytervek elkészítése után, a vizsgaidőszakot követően kezdődhetett a kivitelezés.
Vasárnap utaztunk Kazárra, és úgy terveztük, hogy hét nap alatt építjük fel a bábszínházat. Az első napon a munkavédelmi oktatást követően a tereprendezés volt a feladat, hogy délután már el lehessen kezdeni kitűzni és ásni az alapot a támfalnak, amely az építmény vízszintes platóját határolja. A következő napokban a faanyagot gyalultuk és lenolajjal kezeltük. A homlokzat színes csíkozása miatt a lécek harmadát egy, egy másik harmadát pedig három réteg lazúrral, majd lenolajjal láttuk el.
Harmadnap a zsalukövek behordása után következett a betonozás, az alap elkészítése, továbbá szintbe állítottuk az acélszerelvényeket is, hogy befaraghassuk a tartóoszlopokat, és elkészülhessen a keretszerkezet. Ezeken kívül beeresztéseket, csapokat véstünk. Szép lassan kezdett a földből kimagasodni a támfal; az első oszlopok és gerendák is rákerültek az acélszerelvényekre. Ezután elkészítettük az ajtók kereteit, és a zsanérok festése után felszereltük őket. Így, az ötödik napon elkezdhettük a burkolat felcsavarozását, ami helyenként négy-öt embert is igénybe vett. Először átlós irányban beborítottuk az épület egyik oldalát, és csak ezután fűrészeltük le a széleinél a léceket, és vágtunk rést az ajtók körvonalánál.
Az utolsó napokban a külső munkák után, rátértünk a belső padlóburkolat kialakítására, leszabására. Közben merevítettük az ajtókat a belső oldalukon, kialakítottuk az építmény környezetének kőburkolatát, valamint elkészítettük a tetőt is. A bábszínház keretszerkezetére kis lejtésben OSB lapok kerültek, rájuk pedig két rétegben a bitumenes vastaglemezek. A szegélyek védelméről körben elhelyezett alumínium cseppentőszegély gondoskodik.
Általában kora reggeltől délutánig dolgoztunk, de a befejezés előtti napokon késő estig is kint voltunk az építkezésen. Néha, munka után felsétáltunk a közeli dombokra beszélgetni, vagy a szállásunkon a konyhában, illetve a tűzrakó hely körül gyűltünk össze egy-egy beszélgetésre.
Ez a nyolc nap, és az előtte lévő tervezés időszaka minden szempontból nagy élmény volt. Lehetőséget kaptunk, hogy kipróbálhassuk magunkat abban, amit eddig nagyrészt csak elméletben tanultunk. Csapatban dolgoztunk, a hét végére teljesen összeszokottan.
Jó volt úgy foglalkozni az épületszerkezetekkel, hogy a részletrajzokat nem a tankönyvből, a tanár diáiból kellett kirajzolnunk, hanem mi alkottuk meg őket. Mi hoztunk jó, illetve rossz döntéseket. Nekünk kellett rájönni, melyik miért jó megoldás, vagy melyiket kell elvetni.
Ilyen, egy gondolatfoszlányból eljutni az utolsó csavar becsavarásáig. Ez lehet talán az igazi alkotás.
Köszönjük a lehetőséget!
Sass Petra
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére