A budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) 2013 végétől átalakítják: felújítják, és bővítik a belvárosi campust, a jelenleg Budán működő részlegeket átköltöztetik, továbbá új egységként létrehozzák a közpolitikai iskolát.

A Budapest belvárosában 1995-ben létesített, mintegy 35 ezer négyzetméternyi campus felújítását 2013 végén vagy 2014 elején kezdik meg. Az építkezés hat egymás mellett álló, a CEU tulajdonában lévő épületre és egy üres telekre terjed ki a Nádor utca, az Arany János utca, az Október 6. utca és a Zrínyi utca által határolt tömbben. A várhatóan öt évig tartó újjáépítés után oda költöznek a jelenleg Budán működő egységek, így az üzleti iskola és a kognitív tudományok tanszék, továbbá ott működik majd az új közpolitikai iskola is.

Az átalakítás részeként korszerűsítik és bővítik a tantermeket, a tanári irodákat és a kutatóhelyiségeket, közösségi tereket hoznak létre, kicserélik a közműveket, valamint fejlesztik a könyvtárat. Az egyetem energiafelhasználása a felújítás után várhatóan kétharmadára csökken.

Emellett az intézmény bővíti bölcsészettudományi képzési területeit és fejleszti társadalomtudományi képzését a stratégiai fejlesztési terve részeként megvalósuló átalakítás alatt.

Az intézmény közleményében utal arra, hogy az egyetem világörökségi zónában helyezkedik el, és az átépítési lehetőségeket műemlékvédelmi előírások határozzák meg. Az átépítés jelentős része a jelenlegi utcai homlokzatok mögött történik majd.

Négyfordulós nemzetközi pályázat során 79 pályázó közül választották ki a dublini székhelyű O'Donnell & Tuomey építészirodát, akik az M-Teampannon-nal együttműködve irányítják majd a tervezési munkákat. O'Donnell & Tuomey nemrégiben a Stirling-díj (http://tervlap.hu/cikk/show/id/1628) utolsó fordulójába bekerült, és sokak által legesélyesebbnek tartott Lyric Theatre-rel hívta fel magára a figyelmet.

Forrás: MTI / CEU / O'Donnell & Tuomey

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...