hír pályázat tervek

Duna-Buda tervpályázat: Nagy érdeklődés, gyér lelkesedés

sebesp | 2018.01.21. 07:40
Könnyű volt nyerni a még tavaly augusztusban meghirdetett Duna-Buda pályázaton, hiszen mindössze két pályamű érkezett. Az ötletek eredményeként jelentős parkolóhely veszteség érheti a Budai Duna-partot.

A Korzó Tervezési Stúdió Kft. lett a nyertes, a második díjat S73 Tervező Iroda Kft. kapta. Pályamunkák hiányában ennél több díj nem volt.

Budapest Főváros Önkormányzata mint ajánlatkérő uniós eljárási rend szerinti nyílt építészeti tervpályázati eljárást kezdeményezett a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet szabályai szerint „Duna-Buda építészeti tervpályázat a budai belvárosi Duna-partok megújítására" tárgyban.

A tervpályázat tárgya a budai rakpartok rendezésével a budai alsó rakpart észak-déli közlekedési folyosó (amely biztosítja a forgalom zökkenőmentes, gyors lefolyását) szerepének megtartása mellett, a budai felső rakparton a közterületek – legfőképpen a közlekedési területek – újraosztásával olyan köztérhálózat kialakítása, amely a lakosság és a turisták számára egyaránt vonzó alternatívát kínál a part menti tartózkodásra, valamint elősegíti a budai háttér területek és a folyópart kapcsolatát. A tervpályázat célja a tervpályázati dokumentációban közzétett tervezési program megvalósítására legalkalmasabb tervező kiválasztása annak érdekében, hogy a budai Duna-partok megújítására vonatkozó tervek magas építészeti minőségben, az igényeknek leginkább megfelelő módon készüljenek el.

A látványtervek jelentős mértékben csökkenő parkoló területeket ábrázolnak a Műegyetem előtt és a Bem téren, utóbbi helyen két útszakaszt teljesen közparkká alakítanának. A Szépvölgyi út–Árpád fejedelem útja csomópont és a Slachta Margit rakpart közötti a zöldfelület újragondolása a parkolóhelyek csökkentése mellett a közúti forgalom átbocsátóképességének korlátozásával is számol.

Forrás: budapest.hu
Zárójelentés: budapest.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...