hír exkluzív cikk buildecon EECFA építési piac Kelet-Európa

EECFA Építési Piaci Előrejelzés 2019 Tél – 2. rész

Kelet-Európa Építési Piaca


buildecon | 2019.12.11

Az EECFA kelet-európai régiójának (Oroszország, Törökország, Ukrajna) magasépítése 2016-tól 2019 végéig kb. 10%-kal esett vissza.

A délkelet- és kelet-európai régiók építési piacát kutató nemzetközi szövetség – mely a helyi kutatóintézetek, illetve az alapító valamint kutató és adminisztratív központ Buildecon és a módszertani hátteret biztosító Eltinga együttműködése – december 9-én adta ki új előrejelzését.

A kelet-európai régió magasépítése

Az EECFA kelet-európai régiójának magasépítése 2016-tól 2019 végéig kb. 10%-kal esett vissza. Először Oroszországban volt egy keményebb időszak, majd Törökországban ahol 2019-ben a piac drasztikusan visszaesett. Az EECFA kutatói az elkövetkező 2 évre a régió fellendülésére számítanak, ezen belül a legnagyobb növekedés várhatóan Ukrajnában lesz. 

A kelet-európai régió mélyépítése

A régió mélyépítési piaca a 2016-2019-es időszakban jól teljesített, a teljes növekedés 20% volt. A jövő azonban kevésbé ígéretes mivel Törökország mélyépítési piacának csökkenése miatt a régió egésze 2021-ig várhatóan nem növekszik majd.

Az egyes országok építési piacának alakulása

A közeljövőben az orosz építőipar fő mozgatórugója az országos projektek intenzív állami finanszírozása lesz. Az építőipar 2018-as sikerei után, mely elsősorban a FIFA Világkupa jelentős infrastrukturális projektjeinek és a statisztikai revíziónak volt köszönhető, 2019-ben valószínűleg negatív korrekciót tapasztalunk majd az építési piac volumenében (-0,4%-on belül). Ezt egyrészt a 2018. évi magas bázis, másrészt számos mélyépítési projekt 2019-ben történő befejezése (Krími híd, a nemzetközi gázvezetékek) okozza. A 2020–2021-es időszakban azonban növekedésre számíthatunk a lakásépítés miatt, valamint a közlekedési és energetikai infrastruktúra erőteljes fejlesztése miatt, ugyanis ezek a szegmensek kapják majd a legtöbb állami támogatást. Több új mélyépítési projekt elindulása és a lakásfejlesztők támogatása várhatóan az építési piac volumenének bővüléséhez vezet majd 2020-ban 1,9% -kal, és 2021-ben 3,1% -kal.

A török líra elértéktelenedése, mely 2016 novemberében kezdődött, annyira megrázta a török gazdaságot, hogy 2018 augusztusában hatalmas infláció alakult ki, nagymértékben megnövekedtek a kamatlábak és az építési költségek, míg a reáljövedelmek csökkentek és a lakások illetve a kereskedelmi ingatlanok iránti kereslet megcsappant. 2018 3. negyedévétől kezdődően a gazdaság három negyedévben negatív növekedési rátát mutatott, majd 2019 3. negyedévében alacsony szintű növekedést produkált. Úgy tűnik azonban, hogy az építőiparnak több időre lesz szüksége: 2018 3. negyedévétől kezdve az összes negyedévben csökkent az építési piac mérete. 2019 első három negyedévében az építési engedélyek nagyon alacsony szinten voltak, miközben az építési befejezési számok nem voltak olyan rosszak, mint a megkezdett építések számai, főként a szinte minden szegmensben tapasztalható nagy hátralék miatt. Az építési költségek növekedése már csak egyszámjegyű és az optimizmus kezd visszatérni az építőiparba. Ezt bizonyítja, hogy a Török Építőanyagipari Szövetség (IMSAD) 2019 októberében pozitív változást jelentett a munkálatok mennyiségében, az új megrendelésekben és a bizalmi indexben 2019 szeptemberéhez képest. A török gazdaság többi ágazatával párhuzamosan, az építőipar tehát arra számíthat, hogy elkezdődik a fellendülés.

Az ukrán építőipart továbbra is lendület jellemzi. A kormány kiegyensúlyozott fiskális és monetáris politikája 12 egymást követő negyedévben biztosította a stabil gazdasági növekedést. Javult a belföldi fogyasztók és befektetők bizalma, a külkereskedelmi körülmények, és Kelet-Ukrajnában enyhül a katonai konfliktus. Az üzleti tevékenység hosszú távú növekedése biztosíthatja a kereskedelmi infrastruktúrába történő beruházások növekedését, míg az államháztartás növekedése ösztönözheti a társadalmi infrastruktúra és a mélyépítés növekedését. A mélyépítésben kiemelt fontosságú, és valószínűleg továbbra is az marad, az utak és repterek, valamint kikötők építése, illetve az energiahatékonyság. Ugyanakkor a lakáspiac bizonyos mértékben telített, és növekedési mutatói a jövőben valószínűleg meglehetősen alacsonyak lesznek.

Adatok forrása: EECFA Construction Forecast Report, 2019 Winter
Tanulmányok rendelése: www.eecfa.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár





Építési megoldások