Egy most megjelent közbeszerzési pályázat margójára

Ez egy sajnálatos dolog, mert azt jelzi, hogy a jelen Ybl- és Kossuth-díjasai és a jövő most cseperedő építészei nem siratják ezen épületek lebontását, eltűntét. Pedig ezen épületek megmentésére pályázatot kellene meghirdetni a magyar építész körében, hogy milyen más funkciókra lehetne felhasználni, és miként átalakítani a létesítményeket. Egész Európában természetes, hogy a régi gyárépületek új funkciókkal szépítik a települést és gyarapítják építészeti értékeiket. Sajnos nem foglalkozunk azzal, hogy mi is a sorsuk ezen épületeknek. Pedig ebbe a helyi település lakóit is be lehetne vonni. Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy nagy építészeink és fiatal kezdő építészeink az ország legfrekventáltabb és legattraktívabb területeinek sorsát átengedik egy önkormányzatnak és ezen keresztül egy cég vezetőségének a döntésére, ami legtöbbször a szanálás. Pedig meg lehetne találni ezen épületek funkcióit, amelyek a település jövőképének és az elkövetkező századok követelményeinek és igényének, funkciójának megfelelnek. Látom, hogy egyszerűbb lebontani a régi struktúrát és építeni egy újat, sajnos azt kell mondjam, egy gagyibbat.
Pedig, ha a település lakói és az építészek összefognának ezen a területen, ki lehetne találni közösen olyan funkciókat, amelyek új arculatot adnának a településeknek; valamint a Dunán végighajózó turistáknak és az itt élő embereknek testi-lelki felüdülési központjai is lehetnének. Szerintem a magyarországi Duna-stratégia megvalósításában ez a terület, ez a személet modellértékű is lehetne, amely példát mutatna a következő évekre is, hogy egy szanálásra ítélt gyárépületet hogyan lehetett bevonni a város lüktető életébe. A tervezési programba be kell vonni a fiatalokat – legyenek fiatal építészek, fiatal helyi lakosok -, akik részt vesznek a fantáziájukkal ezen épületek átstrukturálásában és ezzel megtanulják azt, hogy a „régi” nem feltétlenül jelent „nem hasznosat”, vagy „nem használhatót”.
Én negyven éve építészként dolgozom, sok országban állnak épületeim és ez a tapasztalat mondatja velem: nagyon nagy pazarlás, ami most Magyarországon folyik ezen épületekkel kapcsolatosan, és azt a következtetést vonom le, hogy itthon nem értékeli senki az épített örökséget, és nem tudja hasznosítani, ezért bontásra ítéltetik. De ha kimegyünk külföldre akár Németországba, Hollandiába, Dániába, Svédországban és más európai országba, láthatjuk, hogy milyen új funkcióknak megfelelően alakították át ezen épületeket. Ezek a települések több évszázada létező és épített építészeti örökséggel rendelkeznek, és számukra nem szégyen, hogy valaha ott gyár állott. Én úgy látom, hogy a mai emberek, döntéshozók, csak a felszínnel elégszenek meg, azaz mindent lebontani, ami már szerintük nem kell és egy szebbnek tűnő, valójában silányabbat építeni helyükre. Sajnos ma nem foglalkoznak avval sem az önkormányzatok, sem a kamarák, sem a közbeszerzést kiíró felelős vezetők, hogy egy meglévő épületre új tartalmat találjanak ki, ami a régió, a város, vagy a település fejlesztésébe bele is illene, esetleg még az ország Duna-stratégiai programjába is. Általában ezen lebontásra kiírt közbeszerzéseknél nincsenek tekintettel, hogy a helyszín csodálatos lehet és meglenne minden lehetőség ahhoz, hogy egy jó tartalmat kitalálva és egy komolyabb tanulmányt elkészítve ezen területeket, épületeket hasznosítsák.
Szerintem még a kormányzatnak is megérte volna, hogy vissza privatizálja akár egy forintért ezeket a területeket, mivel a mostani tulajdonosok nem akarnak, vagy nem tudnak kezdeni ezekkel semmit. Pedig erre lehetett volna mozgósítani az össz-építésztársadalmat, a felsőoktatási intézmények hallgatóit, hogy tervezői, grafikai munkájuk keretein belül adjanak ötleteket ezen épületek megmentésére, átépítésére és az elfogadott koncepció alapján a közgazdaságtudományi egyetem hallgatóival együtt elkészíthetnék ennek a befektetésnek a megtérülési számításait is. Szerintem olyan ötlet is felvetődhetne, hogy a Duna-Rajna folyók mellett lévő partmenti országok vízi sportközpontjait létrehoznák. Még jobban növelve a turisztikai lehetőségeket. Épülhetne itt például adrenalin-park, hotel, nemzetközi hajóállomás, loft-lakások például a környék multinacionális cég munkatársainak, stb. Ezek akár az EU finanszírozásával is megvalósíthatók lennének néhány éven belül.
Magyarországon többféle mérnökszerveződés létezik – Építész Kamara, Magyar Építész Egyesület, a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége -, ezek tagjai rukkoljanak elő új ötletekkel, mozgósítsák tagjaikat. Én hiányolom az úgynevezett Fehér Könyv-et az ilyen típusú épületekre.
Sajnos megismerve az elkövetkezendő évek stratégiai fejlesztéseit, nem látok esélyt arra, hogy változás történne, mivel megint a politika terjeszt elő valamit, ami mögött nincsenek komoly fejlesztési tanulmányok, vagy megtérülési számítások, de legjobban azt hiányolom, hogy a régiók valós állapotai nincsenek egyáltalában feltérképezve.
Szerintem a bebukott lakáshiteleseknek sem Ócsán kellett volna új kietlen, közlekedéstől és infrastruktúrától távol lévő házakat építeni, mikor a sok privatizált ipartelep és munkásszálló Budapesten, a Duna és a Gubacsi út között üresen tátong. Jó lett volna először egy megtérülési tanulmányt készíttetni és megfontolni, hogy hogyan is lépjenek tovább. Ma ezek az elhagyott gyárak, ipari épületek rondítják Budapest látképét, szerintem rosszabbul néznek ki, mint Harlem a legrosszabb időkben. Pedig az épített környezetünk megmentéséért, átalakításáért és használhatóságáért közösen lenne mit tenni.

Illusztrációként néhány terv...

(első: 3XN amszterdami dokkátalakítása, a többi: Urboplan Kft.)