hír exkluzív EBI Építésaktivitási Jelentés magyar építési piac

Elfogy a lendület az építőiparban?

EBI Építésaktivitási Jelentés 2019 1.negyedév


buildecon | 2019.05.20

Úgy tűnik, az elmúlt két rekordév után az építőipar kicsit alacsonyabb sebességre kapcsol – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. 2019 első három hónapjában körülbelül 327 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, mely jelentősen kevesebb, mint az elmúlt évek egyes negyedéveit jellemző számok.

Utoljára 2016 harmadik negyedévében volt ennél alacsonyabb a megkezdett építési munkák összértéke. Az idei január és március közötti időszakban az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdése 63%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, és közel 43%-kal a 2017-es év azonos hónapjaihoz képest. (1.ábra)

Az építőiparon belül jelentősen kevesebb beruházás indult el a magasépítési szegmensben 2019 első hónapjaiban, a megkezdett kivitelezések összértéke utoljára 2016 első negyedévében volt ennél alacsonyabb. A magasépítések közé tartozó, kivitelezési fázisba lépő fejlesztések összértéke 204 milliárd forint körül alakult. A magasépítéseken belül látványos volt a lakásépítések lendületvesztése, ahol az ibuild.info projektinformációs adatbázis szerint 36,6 milliárd forint értékben indultak meg társasházi projektek munkái 2019 első három hónapjában, miközben a tavalyi év ugyanezen időszakában közel 100 milliárdra rúgott az értékük, de a mostaninál még 2016 első negyedévében is ennél jóval magasabb szinten állt az Aktivitás-Kezdés mutató, az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.

A nem lakáscélú magasépítések esetében az elmúlt két év rekorddöntéseit követően szintén csökkent a lendület, bár kevésbé drasztikusan, mint a lakáspiaci szegmensben. Az idei év első negyedévében 167 milliárd forintnyi kivitelezési munka indult el a szektorban, kezdetét vette például az Office Garden IV. ütemének építése, a Flex Films Europa gyártócsarnokának beruházása Rétságon, a zalaegerszegi városi uszoda projekt, de építési fázisba lépett az UTE Jég- és Curling csarnokának kivitelezése is, illetve Szentendrén a Szabadtéri néprajzi Múzeum Erdélyi tájegység projektje.

A mélyépítési Aktvitás-Kezdés mutató már a tavalyi év második felében némi visszaesést mutatott, ami az idei év első három hónapjában is folytatódott. Mindössze körülbelül 123 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések a szektorban, ami alacsonyabb értéket jelentett a tavalyi év mind a négy negyedévénél. Az év második három hónapja azonban várhatóan már magasabb építési Aktivitás-Kezdést hozhat az eddigi ismert számok alapján az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzői szerint, többek között például kezdetét vette a M30 gyorsforgalmi út építése.

A nem út- és vasútépítések közé tartozó mélyépítési szegmensben 88 milliárd forintot tett ki az építési fázisba lépő projektek összértéke. A mélyépítés visszaeső számaiban elsősorban a korábbi negyedéveknél jóval alacsonyabb értékben megkezdett út- és vasútépítések játszották a főszerepet. Az idei év első negyedévében valamivel kevesebb, mint 35 milliárd forint értékben indultak el ilyen építési munkák, ami 2016 óta a legalacsonyabb negyedéves Aktivitás-Kezdés mutatót jelentette. Ennek ellenére azért kezdődtek meg nagy projektek a szektorban, például a BMW új üzemének előkészítéseként a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet infrastruktúra-fejlesztés 1. és 2. üteme, vagy az Érd-Alsó és Érd vasútállomást összekötő vasúti pályaszakasz kivitelezése. De épp az út- és vasútépítések esetében várható jelentős bővülés a második negyedévben a már bejelentett projektek alapján.

Közép-Magyarország az elmúlt években élenjárt a megkezdett építőipari kivitelezési munkák értékéből való részesedésben. Az idei év első három hónapjában azonban a fejlesztések jelentős része a Keleti régiókra koncentrált. Az építési fázisba lépő projektek értékének közel fele érintette az ország keleti területeit, szemben a 2013-2018 közötti időszakban jellemző harmadnyi részesedéssel. Ebben nagy szerepet játszhatott több nagyobb projekt, mint a korábban már említett BMW-hez köthető infrastruktúra beruházás. (2.ábra)

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.  A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások